#Vatikán






Ilyenek voltak az első konklávék: amikor a tetőt is elbontották a bíborosok fölül és koplaltatták őket
2025. April 27. 12:30

Ilyenek voltak az első konklávék: amikor a tetőt is elbontották a bíborosok fölül és koplaltatták őket

Ferenc pápa halálával májusban ismét összeül a pápaválasztó gyűlés, a konklávé, ezzel együtt pedig újra találkozhatunk pár furcsa szokással. Például, hogy bezárják a bíborosokat – csaknem 800 évet kell visszamenni történelemben, hogy megértsük, miért van erre szükség. Vannak olyan szokások is, amelyek eltűntek. Az egyik ilyet possesso néven emlegették, és volt olyan pápa, aki belehalt.

Kovács István Kovács István










„Isten bocsássa meg a döntéseteket!” – így élte meg Ferenc a konklávét, amely pápává választotta
2025. April 22. 12:14

„Isten bocsássa meg a döntéseteket!” – így élte meg Ferenc a konklávét, amely pápává választotta

A pápaválasztás rejtélyes folyamata Ferenc tolmácsolásában már-már emberközelinek tűnik. A halála előtt nem sokkal megjelent, Remény című önéletrajzában felidézte, hogyan élte meg a sorsfordító pillanatokat 2013 márciusában. Az akkori gesztusai már sejtették, milyen pápa lesz belőle. És szinte az utolsó pillanatig viccnek gondolta, hogy tényleg megválasztják.