Képeket adott közre a Vatikán az elhunyt Ferenc pápáról
Az elhunyt egyházfő nyitott koporsóban fekszik.
Az elhunyt egyházfő nyitott koporsóban fekszik.
A pápa az együttérzést testesítette meg egy olyan világban, amely mindinkább az erő és a kegyetlenség kultúrájára épít. Sokan érezhetik most úgy, hogy nemcsak az egyház, hanem a világ is elveszített egy olyan vezetőt, aki képes morális iránymutatást adni. Ferenc pápa utolsó találkozója rávilágít arra, hogy mit veszíthetünk azzal, ha nincs, aki ellentartana az önző politika rombolásának.
A tüdőgyulladástól független lehet a pápa hétfő reggeli hirtelen halála olasz sajtóértesülések szerint.
Végighajtottak vele a hívek között, meghallgatta, hogy felolvassák beszédét, lekezelt az amerikai alelnökkel. A utolsó képek Ferenc pápáról.
A hagyományokkal szembemenve Ferenc pápa azt kérte, hogy ne a Vatikánban temessék el. Ahogy a pápasága, a végső búcsúja is egyszerű lesz majd külsőségekben.
Érkeznek a tisztelettel teli nyilatkozatok Ferenc pápa halálhíre után. Alázatáról, együttérzéséről, toleranciájáról írnak a világ országainak vezetői. Öröksége, egy igazságosabb, békésebb világ megteremtésének szándéka, többek szerint is tovább él.
A katolikus egyházfő 88 éves volt. A XVI. Benedek lemondása után megválasztott Ferenc sem vetette el a lemondás gondolatát, ha egészségi állapota azt kívánja, de végül haláláig hivatalban maradt.
Húsvéthétfőn elhunyt a katolikus egyházfő. Ferenc a maga egyszerűségével, közvetlenségével bármilyen helyzetben képes volt megragadni az emberek figyelmét, pápaságára mégis rányomta a bélyegét az a tény, hogy működése egyházának súlyos traumájából, XVI. Benedek lemondásából ered.
Ferenc pápa húsvéti üzenetének központi témája szokás szerint a béke volt. Az egyházfő a többi között sürgette azoknak az akadályoknak a felszámolását, amelyek megosztottságot okoznak az emberek és a népek között, valamint egymás segítését, a kölcsönös szolidaritást, az egyén fejlődését, és emberséget mindennapjainkban.
A lábadozó egyházfő pár percet szánt J.D. Vance-re, majd kitolták a Szent Péter térre.
Még lábadozik, de a szokásos “Urbi et Orbi” áldásra megjelent a Szent Péter-bazilika teraszán.
Ferenc pápával nem találkozott, de a hivatalos közlés szerint „szívélyes megbeszélést” folytatott a vatikáni államtitkárral.
A kétoldali tüdőgyulladásból lábadozó Ferenc pápa kerekesszékben érkezett meg a Szent Péter térre, ahol röviden köszöntötte a híveket.
A katolikus egyházfő turistákkal is szóba elegyedett.
III. Károly és felesége, Kamilla magánaudiencián járt a tüdőgyulladásból lábadozó katolikus egyházfőnél.
Magyarországon járt a Vatikán külügyminisztere, Paul Richard Gallagher, aki a magyar püspöki konferencia lapjában, a Magyar Kurírban egyebek mellett a pápai állam orosz-ukrán háborúval kapcsolatos álláspontjáról is beszélt.
Az egyházfő egy másik alkalommal is kritikus állapotba került a kórházban töltött ideje alatt.
A tervek szerint a Gemelli kórházból fogja köszönteni az embereket.
Továbbra is kizártnak tartják, hogy lemondana a pápaságról. Azt viszont még az orvosok sem tudják megmondani, hogy mikor hagyhatja el a kórházat.