Négy éve fertőzi az androidos telefonokat egy csak most felfedezett vírus
A Mandrake nevű androidos kártevő felfedezői szerint az egyik legfejlettebb kémprogram, amit eddig azonosítani tudtak. Azt állítják: 2016 óta „dolgozik”.
A Mandrake nevű androidos kártevő felfedezői szerint az egyik legfejlettebb kémprogram, amit eddig azonosítani tudtak. Azt állítják: 2016 óta „dolgozik”.
hvg.hu
Évente jönnek ki az újabb, jobb, fejlettebb okostelefon-modellek, így hamar leértékelődnek azok, amelyekért korábban akár mélyen kellett a pénztárcába nyúlni. De vajon mely telefonok veszítenek legjobban az értékükből? Az androidosok? Az iPhone-ok?
hvg.hu
Bejelentette új lapkakészletét a tajvani MediaTek, és az is kiderült, melyik telefon kapja meg először az új, elérhető árú 5G telefonokat eredményező áramkört.
hvg.hu
Egyre többet tudunk a Microsoft nagyon várt összecsukható (de nem a klasszikus értelemben összehajtható) készülékéről, a Surface Duóról, melynek legutóbb már műszaki specifikációk is kiszivárogtak.
hvg.hu
Igencsak meglepődhetett az a felhasználó, aki rendelt a Google online boltjából egy telefont, azonban a csomagban tíz készüléket talált.
hvg.hu
A benchmarkok sokat elárulnak egy-egy telefon erejéről, teljesítményéről. Megmérettetett az egyébként még nem bemutatott Pixel-telefon, a Pixel 4a is, és a számok egy ígéretes középkategóriás telefont sejtetnek.
hvg.hu
A felfutóban lévő kínai gyártó merészet húzott, legújabb felsőkategóriás készülékét közel 400 ezer forintra árazta be, mellé pedig kiadott egy kicsit olcsóbb, megvágott tudású testvérmodellt is. Mindkettőt kipróbáltuk.
hvg.hu
Úgy hírlik, hogy még a Galaxy Fold utódjának, a Galaxy Fold 2-nek a bemutatkozása előtt megjelenhet egy olcsóbb változat. Egyre biztosabb e készülék neve is.
hvg.hu
Egy algoritmus segítségével több száz olyan androidos alkalmazást sikerült beazonosítaniuk a kutatóknak, amelyeket a felhasználók megfigyelésére készítettek.
hvg.hu
Lehet, hogy az otthon maradott kísérletező kedvű felhasználók érdeme a különféle Linux-verziók részesedésének növekedése. Ilyen rendszer a postmarketOS is, amely telefonokon és tableteken futhat.
hvg.hu
Még ezekben a nehéz időkben is az iPhone 11 uralja a mobiltelefonok világát, és nem is akárhogyan.
hvg.hu
Egymás után jelenti be lapkakészleteit a tajvani félvezetőgyártó. A legújabb darab a Dimensity 1000 továbbfejlesztett változata.
hvg.hu
Nemsokára bemutatja a Samsung közkedvelt Galaxy A családjának újabb tagját, a Galaxy A21s-t. Egy promóciós videó már kiszivárgott róla.
hvg.hu
Nem mondható megnyugtatónak, hogy a Xiaomi telefonok kémkedhetnek a felhasználók után. Egy egyszerű beállítással azonban megakadályozható ez, legalábbis, ha inkognitó módban és adott böngészővel netezünk.
hvg.hu
Rendszeresen vizsgálja az egyik német kutatólaboratórium, hogy mi a helyzet az androidos világ biztonsági frissítéseivel, ezek tempójával, elterjedtségével. Jó hír, hogy az idő múlásával egyre jobb a helyzet.
hvg.hu
Az ígéretek szerint pár hét múlva megkezdődik a 408 lóerős elektromos autó európai forgalmazása.
hvg.hu
Várhatóan csütörtökön leplezi le az LG új telefonját, a Velvetet, amiről már rengeteg részlet kiderült, most már az ára is.
hvg.hu
Egy EventBot nevű új trójai bukkant fel az androidos kártevők közt, amely kimondottan pénzügyi alkalmazásokban igyekszik megbújni. Hogy aztán vigye az adatokat.
hvg.hu
Igazi nehézbombázókat mutatott be április közepén a OnePlus, azonban a OnePlus 8 és a OnePlus 8 Pro mellé egy pénztárcabarátabb modell is érkezik, a OnePlus Z. Kiszivárgott, hogyan is fog kinézni.
hvg.hu
A Galaxy Z Flipet is vallatóra fogta a független DxOMark tesztlaboratórium. A Samsung legújabb összecsukható telefonjával a teszterek szerint átlagos fotók készíthetők – de legtöbben valószínűleg nem is a fényképkészítési képességei miatt keresik a különleges telefont. De az is lehet, hogy érdemes kivárni az utódját.
hvg.hu