6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Olyan akkumulátorral ruházna fel a Samsung egy új telefont, amely alapesetben táblagépekbe szokott kerülni.
A napokban szivárgott ki egy dokumentum egy Kínában hitelesített Samsung-telefonról, vélhetően a Galaxy M41-ről (erről a készülékről állították korábban azt, hogy törölte a dél-koreai gyártó). Abban, hogy egy újabb Galaxy-telefon készül, semmi különös nincsen, viszont annál érdekesebb, hogy az eszközbe egy 7000 mAh-s akkumulátor kerülne, olyan kapacitású, amellyel a táblagépeket szokták felruházni.
Csak az összehasonlítás kedvéért, a 10”-es Galaxy táblagépek, például a Tab S6 Lite vagy a Tab S5e akkuja 7040 mAh-s. A tanúsítványban egyébként 6800 mAh szerepel, viszont – jegyzi meg a SamMobile – ez névleges kapacitás, azaz a tipikus kapacitásnak 7000 mAh-snak kell lennie. A Samsung eddigi legnagyobb „telefonos” akkuja 6000 mAh-s volt, úgyhogy ez igen nagy előrelépés, emellett arra is utalhat, hogy az újdonságnak meglehetősen nagy kijelzője lehet.
Azt azért a már idézett SamMobile is megjegyzi, hogy az is elképzelhető, hogy valóban nem lesz Galaxy M41 és az ehhez készített akkumulátorokat végül a Galaxy M51-ben fogják használni. A Samsung amúgy is gyakran osztja meg az akkumulátorokat az eszközök között. Szóval egyelőre még kérdéses, melyik telefon kapja meg először ezt a valóban óriási akkut. Utána viszont nem lesz megállás, várható ugyanis, hogy a jövőben a Samsung egyre többször fog kiadni ilyen nagy akkumulátorral, különös tekintettel arra, hogy telefonjai kijelzőméretét is növelné.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.