Az osztrákok berúgják az autót: 1300+ lóerős Bugatti-verő kocsi a szomszédból
Elképesztő gyorsulással és 400 km/h feletti végsebességgel kecsegtet a sógorék vadonatúj hipersportkocsija.
Elképesztő gyorsulással és 400 km/h feletti végsebességgel kecsegtet a sógorék vadonatúj hipersportkocsija.
hvg.hu
Kevés olyan 1998-as évjáratú autó található a piacon, melynek ilyen komoly értéke van.
hvg.hu
Tökéletesen biztosak lehetünk abban, hogy ezzel a Huracánnal csak igen ritkán futhatunk majd össze.
hvg.hu
Közel hatodával nőtt a biztosítók kgfb-díjbevétele egy év alatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Ahogy az várható volt, a német prémiumgyártó első elektromos autója egyáltalán nem lassú, és a töltési sebességével sem lesznek gondok.
hvg.hu
Most egyértelműen kiderül, hogy az eggyel kevesebb henger miatt esetleg gyengébben teljesít-e az új Fiesta ST.
A legtöbb hétköznapi sofőr számára ez a teljesítmény már szó szerint kezelhetetlen.
hvg.hu
A fiatalok a végletekig rajonganak a száguldó cirkuszért, így nem meglepő, hogy az esküvőjüknek is akad némi F1-es felhangja.
hvg.hu
A különös esetről a rendőrség számolt be.
hvg.hu
A furcsa háromkerekű járgány 130-as sebességet tud, sok országban nem ismerik el autónak, úgyhogy sok szabályozás nem is vonatkozik rá.
hvg.hu
Ha piros, akkor tilos, ennek ellenére mind a mai napig sok autós figyelmen kívül hagyja a közlekedési lámpák jelzéseit. És ez ellen tenni kellene valamit.
hvg.hu
Az olasz gyártó zászlóshajó modellje az életciklusa végén kapott egy szupersportos kiadást, ami meglehetősen gyorsan körbeért az ikonikus német versenypályán.
hvg.hu
Ismeretlen márkanév és homályos ígéretek, de augusztus elején minden titokra fény derülhet.
hvg.hu
Megérkezett az A-osztály lépcsőshátú kivitele, ami nem a kecskeméti CLA helyett, hanem a mellett áll hadrendbe.
hvg.hu
A német prémiumgyártó első tisztán elektromos autóját még egyetlen vevőjelölt sem látta, mégis igen sokan megrendelték.
hvg.hu
A zuffenhauseni gyártó négy év után felfrissítette népszerű kompakt divatterepjáróját.
hvg.hu
Nagy Dániel ma délelőtt vehette át versenyautója egyszerűbb utcai kivitelének egyik egyedi megjelenésű példányát. A jelenről és a jövőről is faggatuk a tehetséges pilótát.
A négykarikás német prémiumgyártó most végre hivatalosan is leleplezte sokak által várva várt kompakt SUV modelljét.
hvg.hu
Ha egyéb feltételek nem változnak alapvetően ugyanannyit fizetnek az átalakulás nyomán az autósok.
hvg.hu
Az olasz csapat a jelek szerint erősen bízik az ultralágy gumik mogyoródi sikerében.
hvg.hu