Máris gyártják a teljesen új Skoda Octaviát
A Volkswagen konszern cseh márkájának egyik legfontosabb modellje ugyanott készül, ahol az elődei.
A Volkswagen konszern cseh márkájának egyik legfontosabb modellje ugyanott készül, ahol az elődei.
Immár hazánkban is rendelhető a német gyártó kupésra faragott divatterepjárójának legerősebb változata.
Két nagyon hasonló autót eresztettünk egymásnak, hiszen mindkét delikvens zéró károsanyag-kibocsátású és hangtalanul falja a kilométereket. Az aprócska különbséget úgy hívják: négy évtized.
Térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy egy váci zebrán egy láthatóan nagy sebességgel haladó kisbusz elgázol egy nőt.
A sofőr középen ül ebben a 400 km/h feletti végsebességű elképesztő sportkocsiban, amelynek persze alaposan megkérik az árát.
Nagymértékben francia technikára épül az új Corsa, amiről ennek ellenére azt sulykolják, hogy nagyon német és nagyon Opel. Ennél azonban fontosabb, hogy elképesztően könnyű és igen jó vezetni.
Ezzel az újszerű állapotú lengyel kisautóval az elmúlt évtizedekben kevesebb, mint 10 ezer kilométert tettek meg.
Kész szerencse, hogy nem indította be és lépett le vele.
A Telenor decemberben teszi elérhetővé az autók okosórájaként beharangozott Drivey-t. Azt ígérik, a különösebb szakértelem nélkül, egyszerűen beépíthető eszközzel bárki felokosíthatja még az autóját, még akkor is, ha az már régebbi.
A valaha készült legdurvább közúti Mercedes-AMG csak négy évvel a bemutatását követően kerül forgalomba.
Az ingolstadti mérnököknek sikerült egy kicsit tovább optimalizálniuk az e-tron technikáját.
Végre fény derült a japán gyártó formabontó kompakt divatterepjáró újdonságának hazai áraira.
A négyajtós kivitelű és 461 literes csomagtartójú modell új változata elképesztő gyorsulással kecsegtet.
Alig pár nap telt el az új Ford-modell hivatalos leleplezése óta, és a First Edition modellek máris mind gazdára találtak.
Jövőre fokozott menetközbeni ellenőrzésre lehet számítani a fizetős szakaszokon.
Már Magyarországon is rendelhető a bajor gyártó legsportosabb divatterepjárója.
Garantált, hogy ez a sokak által egyáltalán nem ismert terepjáró nem jön szembe minden nap az utakon.
A továbbfejlesztett technikának köszönhetően a Karma újdonsága minden korábbinál jobban gyorsul.
A limitált példányszámban gyártott roadster ezen igencsak megkímélt példányával eddig kevesebb mint 20 ezer kilométert tettek meg.
Nyakunkon a minden korábbinál szigorúbb EU-s károsanyag-kibocsátási norma, amelynek csak villanyosítással tudnak megfelelni a gyártók. Ki jobban, ki kevésbé teszi elektromossá autóit, ez pedig különböző előnyökkel és hátrányokkal járhat.