93 diákot és sportolót kellett kiköltöztetni a székesfehérvári kollégiumból a fertőzött víz miatt
A székesfehérvári önkormányzat korábban arról írt, hogy a fertőtlenítést segíti, hogy üres épületben kell dolgoznia a szakembereknek.
A székesfehérvári önkormányzat korábban arról írt, hogy a fertőtlenítést segíti, hogy üres épületben kell dolgoznia a szakembereknek.
Az édesanya állítása szerint a kislányt még mindig kezelik, aki egy hónappal azelőtt feküdt az intézményben, hogy a baktériumot kimutatták. Az egészségügyi államtitkár jobbulást kívánt a gyermeknek, és azt kérte, hogy vegyék fel a kapcsolatot a tiszti főorvossal, hogy kivizsgálhassák az esetet.
Veszélyes bakteriális fertőzés terjed az Egyesült Államokban idén nyáron, a húsevő baktérium egyre nagyobb problémát jelent több államban is – és ez legalább részben a klímaváltozás számlájára írható.
A lábfejen kifejezetten jól érzik magukat a gombák és baktériumok, elszaporodásuk a fürdéssel jól megakadályozható. Nem érdemes azonban túlzásba vinni a tisztálkodást, mert a mikroorganizmusok egy része kifejezetten hasznos a bőrünk számára.
Amerikai kutatók a zuzmókat utánzó mesterséges rendszert fejlesztettek, ami segítheti a jövőben a Földön kívüli építkezést.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Egy brit startup cég olyan megoldást alkalmazna az akkumulátorok újrahasznosítására, amely nemcsak karbonsemleges, de karbonnegatív is lehet.
Amerikai kutatók egy olyan baktériumra találtak rá, ami a növényekhez hasonló módon fogyasztja a szén-dioxidot. Ez a jövőben a klímaváltozás elleni harcot is segítheti.
Nem túlzás azt feltételezni, hogy akinek kertje van, az év közben szeretné meglepni magát és családját egészséges, „íze van” zöldségekkel és zamatos gyümölcsökkel. Ennek egyik kulcsát sokan – nagyon helyesen – talajaink minőségében, a talaj-előkészítésben látják. Hogyan tesztelhetjük a kerti talajt egy egyszerű és okos alkalmazás segítségével, és mi a teendő, ha azt találjuk, hogy kimerült?
Egy friss tanulmányban több mint tíz ország közel ezer rákos beteg DNS-ét vizsgálták a kutatók, és úgy találták, hogy az E. coli baktériumnak is köze lehet a megbetegedéshez.
Minden jel szerint a Malassezia sympodialis nevű gomba képes megvédeni a szervezetet a Staphylococcus aureus nevű baktérium fertőzésétől, ami komoly megbetegedést okozhat.
A tünetek másfél éve jelentkeztek először, de sokáig nem tudták, hogy mi áll mögöttük.
Amerikai kutatók olyan mikrobatörzset fedeztek fel, ami 21 méterrel a felszín alatti talajban él, és képes lebontani azokat az anyagokat, amelyek átjutottak a felszíni rétegen.
Spanyol kutatók bebizonyították, a vélekedéssel ellentétben a mikrohullámú sütők nem pusztítják el a betegséget okozó baktériumokat. Sőt, olyanokat is találtak a készülékekben, amik kifejezetten jól érzik magukat az extrém környezetben.
A baktériumok segíthetnek lebontani a veszélyes örök vegyi anyagokat, bár a módszer még nem tökéletes, de ígéretes.
A kórház állítja, elkülönítette a fertőzött betegeket.
Amerikai kutatók a kolerabaktérium zebrahalakra gyakorolt hatását vizsgálva arra jutottak, hogy az immunrendszer és az idegrendszer együtt dolgozik azon, hogy a bélrendszer egészségét visszaállítsa.
Ausztrál kutatók olyan biológiai rendszert építettek, amely fehérjék segítségével képes áramot vezetni. Egyszer ez válthatja majd le a mérgező elektronikai alkatrészeket.
Egy nemzetközi tudóscsoport arra figyelmeztet, nem szabad addig tükörbaktériumokat létrehozni, amíg nem bizonyosodnak meg 100 százalékosan arról, hogy az nem törli el a földi életet. Mutatjuk, mi az a tükörbaktérium.
Svéd kutatók olyan mesterséges intelligenciát (MI) építettek, ami baktériumok segítségével válaszolja meg, merre járhatott egy adott ember.