A legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg betegeket az Uzsokiban

A kórház állítja, elkülönítette a fertőzött betegeket.

  • HVG HVG
A legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg betegeket az Uzsokiban

A legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló, úgynevezett karbapenemáz-termelő baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki utcai kórházban – számolt be az RTL Híradó.

A fertőzésről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a kórháznak címzett levéből szerzett tudomást az RTL. A levélből az is kiderült, hogy a kórház elkülönítette a fertőzött betegeket, de Müller Cecília országos tiszti főorvos hivatala nem tartotta indokoltnak a kórház azon kérését, hogy zárják le az intenzív osztályt, és az új betegeket szállítsák máshova.

Egy kórházi dolgozó elmondása szerint az intenzív osztályt végül nem is zárták le, látogatni a korábbi rend szerint lehet, új betegeket viszont egy ideig nem fogadnak, mivel felvételi korlátozás van.

Az Uzsoki utcai kórház megerősítette, hogy felvételi zárlat elrendelését kérték, de, hogy ez megtörtént-e, arról nem nyilatkoztak. Közölték továbbá, hogy a fertőzöttek ellátása külön személyzettel történik a protokoll betartásával, a fertőzöttek állapotára azonban nem tértek ki.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.