Több mint hatmillió ember koronavírusos
Közel két és fél millió ember felgyógyult már a betegségből, új országban nem jelent meg a koronavírus.
Közel két és fél millió ember felgyógyult már a betegségből, új országban nem jelent meg a koronavírus.
MTI
A Georgia Tech olyan miniatűr robotot fejlesztett, mely idővel képessé válhat egy betegség vagy sérülés testen belüli gyógyítására.
hvg.hu
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) munkatársai a repülésnél bevezetendő új szabályokon gondolkodnak.
hvg.hu
Az amerikai betegségmegelőzési központ szakértői egy ritkán előforduló, de annál veszélyesebb szövődményre figyelmeztetnek.
MTI
MTI
hvg.hu
Tizenhárommal kevesebb aktív koronavírus-eset van az országban, mint egy nappal korábban.
hvg.hu
Az eddig gyógyíthatatlan betegségek többmilliárdos kárt okoztak az ültetvényekben. Ez veszélyezteti az élelmiszeripart is, úgy tűnik azonban, hogy a biomérnökök megtalálták a gyógymódot.
hvg.hu
Legalábbis ezt állítja a phenjani állami hírügynökség. Azt ugyanakkor nem tudni, mikori a szöveg.
MTI
MTI
hvg.hu
Mun Csung In, a dél-koreai kormány biztonsági tanácsadója szerint az észak-koreai vezető haláláról szóló petykák tényleg csak pletykák.
hvg.hu
A koronavírus-járvány miatt újabb nemzetközi autókiállítás marad el.
hvg.hu
Kórházban 842-en vannak, lélegeztetőgépen 82-en. Az állapotuk súlyos – derült ki az operatív törzs keddi tájékoztatóján.
hvg.hu
Tizennégyen haltak bele egy nap alatt a koronavírusba, egy nap alatt 1995 tesztet elvégezve 114 embernél mutatták ki a betegséget.
hvg.hu
A zenészt március végén szállították kórházba koronavírus-fertőzés miatt.
MTI
Ha a tendencia folytatódik, Budapest gócponttá válhat – hangzott el az operatív törzs keddi tájékoztatóján.
hvg.hu
Tizen- és huszonévesek is intenzív osztályra kerülhetnek, de a járvány áldozatainak fele 80 évnél idősebb.
MTI
MTI
hvg.hu
A kérdés az, hogy aki felépült, elkaphatja-e újra a betegséget. Hamarosan ezt is tesztelik Magyarországon. Kedden is tájékoztatott az Operatív Törzs.
hvg.hu
Türingiában újfajta módszert vetnek be a már több tízezer fertőzést okozó vírus terjedése ellen.
hvg.hu
Két idős beteg hunyt el – közölték pénteken.
T. R.
Egy komolyabb járvány idején a fizikai kapcsolatok minimalizálása kulcsfontosságú. Az interneten terjedő képek egyike remekül bemutatja, miért akkora igazság ez.
hvg.hu
A szakemberek továbbra is azt tanácsolják, hogy aki teheti, maradjon otthon. Arra az esetre, ha ez mégsem lehetséges, itt egy ügyintézői kisokos.
hvg.hu