Bruttó 595 200 forintot is lehet majd keresni nyáron az Aldi balatoni üzleteiben
A boltlánc 100 új munkahelyet teremt a nyári szezonra a tó menti egységeiben.
A boltlánc 100 új munkahelyet teremt a nyári szezonra a tó menti egységeiben.
Nőni fog a reálbér 2025-ben, de nagyon sok vállalatnál csak jelzésértékű a fizetésemelés, olyan is bőven akad, ahol egyáltalán nem emelik a béreket. Azt is megmérte a GKI, hogy ágazatonként és cégméret szerint mekkora emelést terveznek.
Minél kisebb egy cég, annál pesszimistábban látják a vezetői 2025-öt.
Ráolvasással próbálja erősíteni Orbán Viktor a középosztályba tartozókban azt az érzetet, hogy még mindig jobb nekik, mint nyugati „osztály”-társaiknak. A tények mást mutatnak.
A szezonban elég jó pénz ütheti a markát. A gyümölcsszedőknek is összejöhet több százezres bér – amíg érik a gyümölcs.
A 2023-as nettókat vizsgálta meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Az összeg 12,9 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetői ma 85,2 százalékos többséggel a modellváltás útjára állították az egyetemet. Bár a váltás fő indoka az anyagi források jelentős megnövekedése volt, még a bérek rendezésére sem sikerült kicsikarni semmilyen ígéretet.
A munkavállalók többsége azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül állást vált.
Visszakozni látszik a kormány, konzultációt készít elő a témában.
A Belügyminisztérium szerint folyamatosan napirenden van a béremelés kérdése, ami kizárólag a költségvetés teherbíró képességétől függ.
Az egy évvel korábbihoz képest 13,7 százalékkal magasabb. A reálkereset egy év alatt 9,4 százalékkal nőtt.
Úgy tűnik, a nagy májusi emelkedés egyszeri eset volt, a hatodik hónap adata viszont már újra belesimul a lassú lemorzsolódást mutató trendbe, véli az ING vezető elemzője. Panaszra szerinte ugyanakkor nincs komolyabb ok.
Ez 13,3 százalékos növekedést jelent a tavaly júniusihoz képest.
A legkisebb mértékű emelésre a kereskedelemben és az építőiparban dolgozók számíthatnak.
Már békeköltségvetésről beszél a kormány, hogy oldja azokat a félelmeket, amelyek a háborús propaganda szajkózása miatt visszafogják a fogyasztást.
Órabérük az egy évvel korábbi szinthez képest 13,5 százalékkal nőtt a második negyedévben.
„Havi albi: 200 ezer, havi fizu: 217 ezer” – állt az egyik transzparensen.
Majdnem 11 százalékuknak pedig konkrétan a nettó fizetését csökkentették, 17,6 százalékos éves infláció mellett.
A februári 14 százalékos emelkedés még a tavalyi folyamatokat tükrözi, a bérdinamika fékeződik, elkerüljük az ár-bér-spirált, kommentálta az ING elemzője a keresetekre vonatkozó friss KSH-adatokat. Az építőiparban átlag feletti a növekedés, az állami szektorban a pedagógusbérek húzták fel az adatokat.