Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Belügyminisztérium szerint folyamatosan napirenden van a béremelés kérdése, ami kizárólag a költségvetés teherbíró képességétől függ.
Az árrobbanás ellenére több mint két éve nem kaptak fizetésemelést a rendvédelmi alkalmazottak, írja a 24.hu. A lapot egy rendvédelmis kereste meg, ő azt írta:
“Bruttó 362 ezer forint a fizetésem, ami nettó 255 ezer forint mindössze. Sajnos nem tehetem meg, hogy munkahelyet váltsak, ugyanis csak pár évem van nyugdíjig.”
Mint januárban a hvg.hu is megírta, hiába emelték meg év elején az illetménysávok felső határát, a rendvédelmisek illetménye ennek ellenére sem emelkedett. Akiknek esetleg mégis, azok sem örülhettek maradéktalanul: az történt, hogy a garantált bérminimum emelkedése (jelenleg 326 ezer forint) utolérte az illetményüket, így számos rosszul kereső rendvédelmi alkalmazottnak a „bérminimumra nőtt” a fizetése. Korábbi cikkünk:
Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára arról beszélt most a 24.hu-nak, hogy a Belügyminisztériumtól kapott tavalyi adatok alapján a rendvédelmi alkalmazottak egynegyede volt garantált bérminimumon, azóta nőhetett a számuk. A rendvédelmi munkavállalóknál (gépkocsivezetők, szerelők, fizikai dolgozók) még rosszabb a helyzet, ott a háromnegyedük kapta a garantált bérminimumot 2023-ban.
Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az illetménysávokat a 24.hu megkeresésére kész átverésnek minősítette, azt mondta, “jellemzően az alsó határhoz vannak közel az illetmények a dolgozóknál”. Pongó szerint is az alsó határhoz tendálnak a fizetések, de ha valahol nagyon kell a munkaerő, akkor a felső sávhoz közeli illetményt kaphat az új érkező. Ez viszont bérfeszültséghez vezethet, mivel többet keres, mint az a nagy tapasztalatokkal rendelkező munkatárs, aki már harminc éve ott dolgozik.
A 24.hu megkereste a problémával a Belügyminisztériumot, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a béremelés kérdése folyamatosan napirenden van, azt a költségvetés teherbíró képessége határozza meg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.