Kiengedik a börtönből az erőszakért elítélt Bill Cosby-t, mert szabálytalanságot követtek el a tárgyalása alatt
Eljárási hibát követett el az ügyészség Bill Cosby elítélésekor - mondta ki az állam legfelsőbb bírósága.
Eljárási hibát követett el az ügyészség Bill Cosby elítélésekor - mondta ki az állam legfelsőbb bírósága.
A buszsofőr életveszélyes sérülést szenvedett.
Az ismeretlenről, akivel szemben súlyos testi sértés miatt nyomoznak, felvételt is megosztott a police.hu.
A fiatal férfi egy 55 éves nőt lökött fel, hogy megerőszakolja, de megijedt és elszaladt. A bíróságon azt mondta: sajnálja, amit tett.
A bántalmazott lányt kint hagyták a fagyban, édesanyja találta meg.
A vád szerint a bankosok kihasználták, hogy a fiók kis létszámú volt, és azt, hogy ellenőrzés nem nagyon történt.
Egy magas rangú katona ellen szexuális zaklatás ügyében indult méltatlansági eljárást szüntetett meg egyik első intézkedései egyikében Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség nemrég kinevezett parancsnoka. Az ügyben érintett alezredes ellen az ügyészségen tett feljelentést egy női beosztottja még januárban, miután állítása szerint a honvédségen belül senki sem segített neki. Pedig ha igaz, amit a nő állít, akkor az egyik ezrednél súlyos szexuális visszaélések maradnak büntetlenül.
Legalább 11 vádemelés történt az alapján, amit a müncheni ügyészségtől megtudott a 444.hu.
Az ügyészség közérdekű munka kiszabását indítványozta.
A 36 éves sofőrt őrizetbe vették, és közúti veszélyeztetés miatt indult ellene eljárás.
A decemberben őrizetbe vett – azóta menesztett – tisztségviselő két ügyben is érintett az ügyészség szerint.
Fegyházbüntetést kért rá az ügyészség.
Az ügyészség fejleményekről számolt be V. Kende ügyében. Igazságügyi szakértőt rendeltek ki a fiatal elmeállapotának vizsgálatára, a letartóztatását pedig meghosszabbítanák.
A januári támadáshoz hasonlóan a gödöllői HÉV vonalán történt a támadás.
Egy VI. kerületi lakáshoz riasztották a tűzoltókat.
Egyelőre vizsgálja a rendőrség, miért. Az egyikük elvesztette az eszméletét.
Zádori Jánost mellett további öt embert ítéltek el, amiért az általuk képviselt társaságok nevében jogtalanul igényeltek és hívtak le uniós támogatásokat. Az ítélet nem jogerős.
A Blikk szerint azért került az egyik gyanúsított rendőrségi fogdára, mert gyakran kihallgatják. Ő lehet az, akitől beismerő vallomást várnak a rendőrök.
A bíróság már el is ítélte a tolvajokat.
A rendőrség most kapta el a gyanúsítottakat.