#dokumentumfilm

„Nem szeretem, hogy menekülteknek hívjuk őket”
 

„Nem szeretem, hogy menekülteknek hívjuk őket”

Dina Naser palesztin felmenőkkel rendelkező jordániai dokumentumfilmes. Négy éven át forgatott a világ legnagyobb, szíriaiakat elszállásoló menekülttáborában, Zaatariban. Az itt készült dokumentumfilmjét, az Apró lelkeket nemrég mutatták be a Verzió Filmfesztiválon. Azt mondja, többek között azt szeretné, ha a nézők megértenék, bárkivel megtörténhet, hogy arra ébred: lebombázzák az országát.






„Több órát is képes vagyok virtuális valóságban tölteni”
 

„Több órát is képes vagyok virtuális valóságban tölteni”

Olyan még nem volt Magyarországon, mint ami most történik: először mutatnak be VR-filmeket egy fesztiválon. Meg is néztünk néhányat a kínálatból, a kurátorok pedig elárulták nekünk, hogy szerintük van-e jövője a VR szimulátorokra készített dokumentumfilmeknek, lesz-e valaha VR-Oscar, miért nem remekelnek a műfajban a magyarok, és hogy vajon tömegesen menekülünk-e majd VR-szemüveg mögé a valóság elől.



On the Spot:
 

On the Spot: "Családként több időt töltünk együtt, amikor úton vagyunk"

Miután tavaly a köztévé nem hosszabbította meg a szerződésüket, az idén tíz éves On The Spot lassított a tempón, és átálltak a nagyobb ívű dokumentumfilmek készítésére. Elvállalták egy etióp törzs lányának a taníttatását, forgatják egy Auschwitzban született nő történetét, és már hét éve dolgoznak Geréb Ágnes sztoriján is. Mindeközben pedig a világot járva gyereket nevelnek. Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással beszélgettünk.


Doku360: Antall József útja a vértelen forradalomig
 

Doku360: Antall József útja a vértelen forradalomig

Az Antall Józsefről készült portréfilmsorozat második részét mutatjuk be most a doku360-ban. Ennek második epizódjában az egykori rendszerváltó pártok fontos alakjai mesélnek arról, hogyan került pozícióba az MDF-ben Antall.

hvg360 hvg360


Legyen már ez egy olyan világ, ahol nem kell letagadni, hogyan élünk
 

Legyen már ez egy olyan világ, ahol nem kell letagadni, hogyan élünk

Ismét kényes témákat boncolgat a Spektrum saját gyártású sorozata, a Tabukról tabuk nélkül. Miért fontos szembesülni olyan kérdésekkel, amelyekre még csak nem is gondolunk szívesen? És hogyan lehet szóra bírni azokat, akik életük gyakran legfájdalmasabb emlékeiket osztják meg a nézőkkel? A második évad indulásának apropóján beszélgettünk Pálinkás Norberttel, a műsor rendezőjével.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni



A Pázmány anglisztika szakán tanul és dolgozik a menekült modell
 

A Pázmány anglisztika szakán tanul és dolgozik a menekült modell

Két hete tett magyar állampolgársági esküt Kafiya Mahdi, az eseményen mi is ott voltunk, és interjút készítettünk vele. Az évekkel ezelőtt Szomáliából érkezett menekült lányról Könnyű Leckék címmel forgatott dokumentumfilmet Zurbó Dorottya, amit keddtől láthatnak a hvg360-on, négy részben. A rendező is mesélt a film utóéletéről.

hvg360 hvg360