szerző:
Vándor Éva
Tetszett a cikk?

Teljes erővel dübörög az Obama-nosztalgia a Netflix új dokumentumfilmjében. De egyértelmű az is, hogy minden inspiráló üzenetnek a rasszizmus mocsarából kell kiverekednie magát.

Lehet, hogy a házasságuk alatt több ponton is háttérbe kellett vonulnia, hogy a férje ambíciói kiteljesedhessenek, de jó három és fél évvel azután, hogy az Obama család kiköltözött a Fehér Házból, elmondható, hogy

Michelle Obama igazi rocksztár lett, akinek milliók isszák a szavait és várják a történeteit.

Mert hogy történetmesélésből az elmúlt években jelesre vizsgázott – a könyvét szétkapkodták (Magyarországon a HVG Könyvek gondozásában jelent meg), a fellépéseire alig fértek be az emberek, és a színpadon olyan hírességek kérdezgették, mint Stephen Colbert, Oprah Winfrey vagy Reese Witherspoon.

Nyilván sokan ennél is jobban várják, hogy visszatérjen, pontosabban önmaga jogán belépjen a politikába, és például alelnökjelöltje legyen a férje volt alelnökének, aki most épp elnök szeretne lenni, de a lehetőség elől mindeddig határozottan elzárkózott. Pedig a tökéletes kampányfilmet épp most dobta le a Netflixre, amely Obamáék egyik legfontosabb munkaterepe lett a Fehér Ház utáni időkben. (Produkciós cégük, a Higher Ground Production első filmjével, a szintén a Netflixen látható American Factory-val Oscart nyert a legjobb dokumentumfilm kategóriában.)

Az Így lettem könyv után tehát itt az Így lettem (Becoming) dokumentumfilm, amelyből egy kicsit talán jobban megérthetjük miben is áll ennek a nőnek a varázsa, még úgy is, hogy a first ladyként eltöltött évek alatt óvatos, de legalábbis nagyon átgondolt lett minden megnyilvánulása – ami érthető is, az amerikai történelem első, és eddigi utolsó fekete elnökének a feleségeként olyan célpont volt, amelyre sok irányból lőttek.

Nadia Hallgren dokumentumfilmje Michelle Obama sajátos könyves turnéját követi végéig, amelyben a sportcsarnoknyi terek váltakoznak a kerekasztal-beszélgetések intimitásával. A volt first lady ugyanis az új szerepe után kutatva elég fontosnak tartotta, hogy ne csak beszéljen, hanem meg is hallgasson embereket. Főleg fiatalokat. És ebben a törekvésében a férje olyan szinten mellékszereplő csak, hogy a dokumentumfilmben is alig bukkan fel, amikor mégis, az tényleg olyan – ahogy maga Barack Obama poénkodik saját magán –, mint amikor Jay-Z felmegy a színpadra egy Beyoncé-koncerten: csak kis színes adalék lehet.

Michelle Obama új munkaköri leírását nehéz lenne megragadni, talán leginkább az életdizájner címke jellemzi jól a vállalását. Ezt a motívumot – a saját történet, saját életút erejét – már a könyvében megtaláljuk, ahol az önéletrajz műfaji keretei között azt boncolgatja, hogy a születési helye, a gyerekkorának a helyszínei, az élete különböző szakaszait végigkísérő emberek, az ő hozzáállásuk és az erre adott reakciói miként alakították azt az embert, akivé vált. Hogy egy-egy mondat vagy esemény miként válik mérföldkővé, majd épül belénk valamilyen formában: ösztönöz vagy hátráltat, megbénít vagy feldob, elkedvetlenít vagy inspirál.

A könyvturné állomásain is felidézi azt a fiatalkori emléket, amely egyfajta hajtóerőként jelenik meg a dokumentumfilmben bemutatott, fiatalokkal folytatott beszélgetéseiben. Hogy amikor végzős gimnazistaként kötelességtudóan elment a továbbtanulási tanácsadóhoz, a nő – akire nem is emlékszik, mert azonnal kitörölte az élményt – unottan és lekezelően csak annyit mondott neki: „Nem vagyok benne biztos, hogy a Princetonra való vagy”. Népmesei fordulat is lehetne, hogy Michelle Obama aztán a Princetonon kötött ki, de ő inkább onnan közelít, hogy egyszerűen nem adta fel, nem hagyta, hogy le- és visszahúzzák.

©

A beszélgetésekből, az előadásaiból most úgy tűnik, mintha azt szeretné elérni: a mai fiatalok életében a kudarcérzés ne jelentkezzen jóval azelőtt, hogy valóban bekövetkezne. Hogy ne hagyják, hogy már jóval azelőtt kudarcra ítéljék őket, mielőtt próbálkoznának.

Hogy ne a nem vagy elég jó bélyege határozza meg az életüket.

Egy kisebbségi közegben ennek hatványozottan jelentősége van, és Michelle Obama célirányosan is kiválasztja az üzenete címzettjeit: a köré gyűjtött hallgatósag főleg afroamerikai és más kisebbségi lányokból állt, nyilván mert a társadalom őket fosztja meg a legnagyobb eséllyel az önbizalomtól. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy arra várjunk, a világ egyenlőnek lásson minket” – magyarázza az egyik beszélgetés során, majd kijelenti: nekik maguknak kell megtanulniuk, hogy láthatóvá váljanak, és hallassák, használják a hangjukat. És Michelle Obama ebben a törekvésükben kész a szövetségesük lenni.

A dokumentumfilm egy pontján elhangzik, hogy milyen sokat veszítünk azzal, hogy túl sokat foglalkozunk a statisztikákkal, és túl keveset a mögöttük húzódó történetekkel. Az embereket az adataik alapján azonosítjuk be – hol végeztek, mit dolgoznak –, miközben ez semmit sem mond el a történetükről, arról, hogyan jutottak el oda, ahol vannak, hogy ehhez milyen küzdelmekre, személyiségjegyekre, támogatásra, fejlődésre és tudásra volt szükségük. Ez a felismerés magyarázza Michelle Obama elszánt ragaszkodását a történetekhez. „El kell mondanunk, kik vagyunk” – biztatja a hallgatóságát, majd rögtön a személyes példájával ad mélységet a felhívásnak:

Volt first lady vagyok, de rabszolgák leszármazottja is.

A faji kérdést nem tudja és nem is akarja megkerülni a dokumentumfilm.

Michelle Obama bejutott ugyan a Princetonra, de az egyetemi tapasztalataihoz hozzátartozott, hogy az egyik szobatársa csak azért költözött ki, mert az anyja elszörnyedt, hogy ő fekete, és azt gondolta, veszélyben van a lánya.

©

A férje elnökválasztási kampányának a tapasztalataihoz hozzátartozott az, hogy a határozottsága, a véleménye túl sok volt a fehér Amerikának – a kampánystratégák el is tanácsolták attól, hogy szabadon beszéljen, nehogy elijessze a választók többségét, azaz a fehéreket. Néhány archív kampányfelvételen jól látható, hogy egy előítéletes közeg képes a legmagabiztosabb, leginteligensebb, legtehetségesebb embert is elhalványítani és elbizonytalanítani.

Michelle Obama leszámolt azzal az illúzióval, hogy belátható időn belül fel lehet számolni a rasszizmust és a faji előtéleteket – a férje elnöksége például biztosan nem volt elég ehhez. Chicagóban és Washingtonban, az iskolában és a Fehér Házban is minden élettapasztalatából azt a következtetést vonhatta le, hogy a rasszizmus mélyen be van épülve Amerika szövetébe. A figyelmét így aztán inkább eltereli, és erre biztatja a hallgatóságát is. Azt kéri, hogy koncentráljanak a saját történetükre, és ne adják fel. És persze menjenek el szavazni.

(Az Így lettem című könyvből most a hvg360-on olvashat részleteket.)

Michelle Obama: Így lettem, 1. rész - Mákszemek egy rizzsel teli tálban

Több részben mutatjuk be a HVG Könyvek által kiadott bestsellert, Michelle Obama Így lettem című memoárját. Hogy tapasztalta meg a szegényes, ám védett burokban élő afroamerikai kislány először a világ egyenlőtlenségét, s ezzel dacolva végül hogy menetelt be a világ egyik leghíresebb egyetemére, majd szülővárosa legmenőbb jogi irodájába?

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
HVG360 hvg360

Michelle Obama: Így lettem, 1. rész – Mákszemek egy rizzsel teli tálban

Több részben mutatjuk be a HVG Könyvek által kiadott bestsellert, Michelle Obama Így lettem című memoárját. Hogy tapasztalta meg a szegényes, ám védett burokban élő afroamerikai kislány először a világ egyenlőtlenségét, s ezzel dacolva végül hogy menetelt be a világ egyik leghíresebb egyetemére, majd szülővárosa legmenőbb jogi irodájába? S miként döbbentette rá egy furcsa nevű jogászpalánta, Barack Obama, hogy ezektől a sikerektől még nem vált önmagává.