szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Észak-Amerika legjelentősebb dokumentumfilm-fesztiválja, a torontói HotDocs meghívta programjába Dér Asia és Haragonics Sári Anyáim története című első egész estés filmjét.

Május végén rendezik meg, a járványhelyzet miatt rendhagyó módon online, Észak-Amerika legjelentősebb dokumentumfilm szemléjét, a HotDocs Nemzetközi Filmfesztivált.

Haragonics Sári és Dér Asia első egész estés dokumentumfilmje, az Anyáim története, a fesztivál Persister elnevezésű szekciójába kapott meghívást.

A rendezőpáros közel 5 éven keresztül készítette a filmet, melynek egyik főszereplője Virág, volt parlamenti képviselő, aki belefáradt a számára kilátástalannak tűnő ellenzéki létbe, és otthagyta a politikai pályát. Zenész barátnőjével, Nórával úgy döntenek, hogy gyereket vállalnak, annak ellenére, hogy Magyarországon kifejezetten nehéz az azonos nemű pároknak családot alapítani.

Két év bizonytalan várakozás után hírt kapnak egy örökbefogadásra váró roma származású kislányról. A két és fél éves Melissza nevelőszülőknél él, és jelentősen le van maradva kortársaitól. Nóra és Virág habozás nélkül igent mondanak.

Dér Asia és Haragonics Sári különleges érzékenységgel követi végig a várakozás intenzív időszakát, majd a családdá válás örömteli és küzdelmes mindennapjait. Míg Virág ösztönösen ráérez az anyaszerepre, Nóra nehezen találja a helyét a családban. Félelme, hogy Melisszának nincs szüksége két anyára, alapjaiban kérdőjelezi meg, amit addig önmagáról gondolt.

A szülővé válás nehézségei mellett a szivárvány családok kirekesztettségével is meg kell küzdeniük, amely egyre növekvő mértékben befolyásolja életük és jövőbeli terveik alakulását.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

A kormányhivatal vizsgálja a józsefvárosi közétkeztetési szerződés felmondását

A kormányhivatal vizsgálja a józsefvárosi közétkeztetési szerződés felmondását

Videó: a koalabébi első eukaliptuszreggelije

Videó: a koalabébi első eukaliptuszreggelije

Teherautóval rontott be egy fegyveres férfi Justin Trudeau lakhelyére

Teherautóval rontott be egy fegyveres férfi Justin Trudeau lakhelyére