szerző:
HVG360
Tetszett a cikk?

Miért és hogyan távozott öt sikeres év után Alföldi Róbert a Nemzeti Színház éléről? A 2013-as Nemzeti Dokumentumfilm ebbe enged bepillantást. Online először a hvg360 dokusorozatában látható.

Hatalmas tömeget üdvözöl integetéssel az erkélyről Alföldi Róbert, egy nő mellette a könnyeit törölgeti, miközben mindenki tapsol. Ezekkel a képsorokkal kezdődik a Nemzeti Dokumentumfilm, amelytől egy sikersztori bemutatását is várhatnánk. A dokumentumfilm mégis keserédes időszakot, az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó hónapjait örökíti meg 2013-ból, mielőtt Vidnyánszky Attila átvette az irányítást.

Alföldi utolsó nemzetis rendezésének, a Mephistónak a létrejöttébe enged bepillantást a dokumentumfilm, az első próbáktól a premierig, rengeteg színfalak mögötti jelenet felelevenítésével. A legérdekesebb, amikor a színészek (mint Stohl András, László Zsolt és Udvaros Dorottya) a darab egyik mondatát még az olvasópróbán kezdik el, majd egy vágással már a színpadon látható a folytatás, teljes átéléssel. Ezáltal végigkövethető, hogyan dolgozik a rendező a színészekkel, és hogyan formálódik a darab. A film bemutatja az igazgatóváltás miatt feldúlt társulat tagjainak egyéni motivációit és emberi pillanatait. Törőcsik Mari például oly lelkesedéssel dicséri kollégáit, hogy ettől az érintettek is megszeppentnek tűnnek.

Doku360 - Alföldi: "Ez csak arról szól, hogy valami túl lett pörgetve"

Hogyan állít színpadra egy társulat egy darabot, ha tudja, hogy együtt az lesz az utolsó? A Nemzeti Dokumentumfilm az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó hónapjait mutatja be, még 2013-ban, mielőtt Vidnyánszky Attila átvette volna az intézményt. Nemzeti Dokumentumfilm, első rész.

A minél teljesebb összkép megismertetéséhez a rendező, Salamon András megszólaltat társulaton kívüli tagokat is. Szerepeltetésükkel még érthetőbbé válnak a magyar színházi világ hét évvel ezelőtti mozgásai. Nádasdy Ádám elmondja, miért nem értették Nyugaton, mi a gond Alföldi leváltásával. Feltűnnek a rajongók is, akik a pénztárnyitás előtti éjszaka sorban álltak, hogy megvehessék a jegyüket az Alföldi-féle társulat előadásaira. A kígyózó sorokról készült hosszú, egysnittes felvételek is aláhúzzák, nem szakmai indokok álltak a váltás mögött.

Doku360: Azt mondta Attila, egy másik ideológia jön, ezért nem tud szerepet adni

Az érintettek elmondásából ismerhetjük meg, hogyan zajlottak a szerződtetési tárgyalások Vidnyánszky Attila és a Nemzeti addigi társulatának tagjai között 2013-ban. Ezzel párhuzamosan tovább követhetjük, hogyan formálódik az utolsó Alföldi-rendezés a színházban. Nemzeti dokumentumfilm, második rész.

A darab és létrejöttének filmes bemutatása többszörösen áthallásos: míg a Mephisto is azt a kérdéskört járja körül, hogyan gyűri maga alá a hatalom a kultúrát és a művészt, a társulat munkája a valóságban is egy politikai döntés miatt szakadt félbe. Az akkori felállás mára újra ismerős: a Nemzeti Színházat az a Vidnyánszky Attila vette át, aki kulturális területfoglalását most a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökeként teljesíti be. A dokumentumfilm körüljárja a Vidnyánszky érkezésével a színészekben felmerült dilemmát: menni vagy maradni?

A filmet négy részben láthatják a hvg360-on, a harmadik epizód szombat estétől elérhető.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!