Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek
Nem egészen ez történt.
Nem egészen ez történt.
hvg.hu
Az orosz külügyminiszter szerint az elmúlt 500 évben a világ összes tragédiája Európából eredt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Donald Trump külpolitikai ámokfutása összehozta az európai vezetőket, de a résztvevők szerint nincs szakadás, az USA továbbra is a szövetségesük. Keir Starmer négy fontos döntésről számolt be, Ursula von der Leyen pedig Európa újrafelfegyverzésének tervével fog az Európai Tanács következő ülésére érkezni.
HVG
Néhány hete, egy fontos szerzői jog per kellős közepén jelentette be Mark Lemley, a Meta szellemi jogokra szakosodott ügyvédje, hogy otthagyja a céget. A miértekről egy interjúban beszélt.
HVG
A kentaurok azért tudták ideiglenesen elfoglalni az emberek világát, mert az emberek nem hitték el, hogy a kentaurok a valóságban is léteznek - így reflektál Péterfy Gergely a hét legfontosabb világpolitikai eseményére. Az írót Az én hetem című sorozatunkban kértük fel arra, írja le, hogyan élte meg az elmúlt napokat. Ehhez most a következő szavakból meríthetett ihletet: adókedvezmény-paradicsom, szuverenitáska, rogántalanítás, békeharc, melegház.
Péterfy Gergely
Az elnök szerint az angol nyelvtudás segít az újonnan érkezőknek, hogy a közösségek tagjaivá váljanak.
HVG
Felbukkan benne Elon Musk és a láncfűrésze is.
HVG
A demokratáktól állt Donald Trump mellé, s Oroszország biztonsági érdekeit emlegette az ukrajnai háború kitörése kapcsán az USA új hírszerzési igazgatója, Tulsi Gabbard.
Közben Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arról beszélt, hogy Washington és Moszkva külpolitikája nagyjából együttállásba került.
HVG
Ukrajna jövőjével foglalkozik a világsajtó Zelenszkij és Trump kudarcba fulladt pénteki tárgyalása után, a vasárnapi londoni találkozó és a jövő heti EU-csúcs előtt. Válogatásunk.
hvg360
A neves bolgár politológus arról ír a Financial Timesban, hogy a korszakos washingtoni elképzelések nagyjából két hónap alatt teljesen átformálták az európai politikát.
hvg360
Mark Rutte szerint Donald Trump elkötelezett az ukrajnai béke megteremtése mellett.
hvg.hu
Az üzleti tárgyalások művészéről kiderült, valójában nem lehet vele tárgyalni. Donald Trump és J. D. Vance elégtételt akart venni egy háborús hősön, és miközben országától zsarolással elveszik ásványi kincsei egy részét, még verbálisan is meg akarták semmisíteni. Csak közben egy toporzékoló óvodás vitaképességét mutatták fel. A groteszk és megalázó jelenet a maga nyersességében fedte fel, mivel néz szembe a világ.
Az elemző szerint az ukrán elnök számára az volt a fontos, hogy a saját igazsága mellé állítsa amerikai kollégáját, aki viszont mozgástere megőrzésére törekedett.
HVG
Londonba érkezett az ukrán elnök.
hvg.hu
Moszkva szerint az ukrán elnök szította a háborút, és ő jelenti fenyegetést a világra.
hvg.hu
Országjárásán reagált a péntek esti Trump-Zelenszkij találkozóra a Tisza elnöke. Az ellenzéki politikusok egymás után fejezték ki szolidaritásukat Ukrajnával.
hvg.hu
A magyar kormány tagjai közül sokan lettek külpolitikai szakértők, de Bayer Zsolt sem fogta vissza magát a Fehér Házban történtek után.
A külpolitikai szakértő szerint, amit Trump megengedhet Oroszországgal szemben Amerikából, azt Kelet-Európa nem kockáztathatja meg.
hvg.hu