Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Grönland megszerzése érdekében minden az asztalon van – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök megerősítve, hogy szándéka teljesen komoly a sziget amerikai befolyás alá helyezésére.
Az elnök az NBC News televíziónak vasárnapra virradóra adott telefoninterjúban kifejtette, hogy jó esélyt lát arra, hogy az Egyesült Államok katonai erő alkalmazása nélkül is eléri a célját, de hozzátette: „semmit sem veszek le az asztalról”. „Meg fogjuk szerezni Grönlandot. Igen, 100 százalék” – fogalmazott az elnök egy nappal azt követően, hogy az alelnöke, J.D. Vance vezette delegáció látogatást tett a Dániához tartozó autonóm területen található amerikai katonai támaszponton.
Az alelnök a katonai támaszponton elmondott beszédében kifejtette, hogy Dánia az elmúlt 20 évben nem tette meg az elégséges lépéseket Grönland biztonságának garantálására, ezért a sziget mostanra kevésbé biztonságos, mint 30, 40 évvel ezelőtt.
Kifejtette azt is, hogy Dánia nem tartotta a lépést, és nem biztosította az elégséges forrásokat a grönlandiak biztonságának megőrzésére a kínai, orosz és más nemzetek befolyásszerzési kísérleteitől sem. „Üzenetünk Dánia számára nagyon egyszerű: nem végeztek jó munkát” – fogalmazott, és hozzátette, hogy a Trump-adminisztrációnak Dánia vezetésével van vitája, és az alulfinanszírozás helyzetének meg kell változnia.
Az alelnök az Északi-sarkkörért zajló geopolitikai versennyel kapcsolatban megállapította, hogy Kína és Oroszország rendkívüli érdeklődést mutat az északi átjáró és a sarkvidéki hajózási útvonalak, valamint a sarkköri ásványkincsek iránt, de az Egyesült Államoknak azt kell biztosítania, hogy övé legyen a vezető szerep az északi sark térségében.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.