Aludni jó – ez az élet egyik nagy alapvetése. De nem csak unalmas közhely vagy épp életviteli tanács az, hogy mindenki aludjon sokat, a közgazdászok is ezt javasolják. A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk mostani részében az alvás gazdasági hatásait vizsgáló elemzéseket járjuk körbe.
Azt gondolnánk, a közgazdaságtan egyik értelme azt kutatni, miként lehet az emberek életét jobbá tenni, ám ezt a kérdést a szakemberek csak az utóbbi pár évtizedben tették fel.
Rengeteget halljuk, hogy a városok és a falvak, vagy épp a nagyvárosok és a vidék ellentéte feloldhatatlan. Sok közgazdász nekiállt kiszámolni, valóban így van-e, vagy csak a politika gerjeszti a feszültségeket. Úgy tűnik, a különbségek léteznek, de eltüntethetők. És persze minél gazdagabb egy ország, annál gyorsabban kell félredobni a sztereotípiát a földeken dolgozó gazdákról.
Az Egyesült Államok, Nyugat- és Kelet-Európa etnikai kisebbségeinek egészen más a történelmi háttere, a kultúrája, de még a képzettsége is, egyvalami mégis közös bennük: szegényebbek, mint az országuk többségi társadalma. A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk mostani részében az ezt vizsgáló elméleteket járjuk körbe.
Mennyivel kevesebbet mos fogat, aki jól keres? Mi az összefüggés az alsógatya-vásárlás, a fodrászhoz járás és a GDP alakulása között? Merre megy a tőzsde a miniszoknyától? A világ legjobb közgazdászaival is megtörténik, hogy olyan témákat kezdenek el vizsgálni, amelyeket első ránézésre nem érdemes komolyan venni.
Amíg korábban durva inflációt jelentett, ha sok pénzt ráöntöttek egyszerre a gazdaságra, most már az USA és az EU vezetői is egyetértenek abban, hogy pénzt kell pumpálni, amíg ki nem jövünk a krízisből. Mi változott, hogy már nem félünk ettől a megoldástól? Hol hibáztak korábban, amikor megpróbáltak pénzt csinálni, de a szakadékba rántották a gazdaságot? A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk újabb részében ezt járjuk körül.
Ha nagyon elnagyoltan akarnánk felelni a címben feltett kérdésre, elég lenne annyit írni: körülbelül két és fél milliárdot. De borzasztó hely lenne a világ, ha a valóság ennyire egyszerű volna. Mégis, a közgazdaságtan egyik legizgalmasabb kérdése, hogy meg lehet-e adni egy emberi élet értékét, és egyáltalán szabad-e. A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk mostani részében az életértéket becslő elméleteket járjuk körbe.
Életévekben mérhető kára lehet annak is, ha a járvány miatti korlátozás túl szigorú, de annak is, ha túl laza a szabályozás. Nincs könnyű dolguk, de közgazdászok tömegei számolják ezekben a hetekben, mi lehet a jó középút, hogy az országok gazdaságai kibírják az egészségügyi válságkezelést.
Szinte semmiben nem annyira jó az emberiség, mint az együttműködésben. Úgy tűnhet, hogy a közgazdaságtan alapjai ennek ellentmondanak, de Nobel-díjat érő módon sikerült már levezetni, hogy a kooperáció hosszú távon nem egyszerűen kifizetődő, hanem a legjobb stratégia. A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunkat az emberi együttműködést vizsgáló kutatásokkal folytatjuk.
Extrém helyzetben lehet igazán tesztelni az elméleteket. Márpedig most extrém helyzet van. A közgazdasági elméleteket bemutató cikksorozatunk újabb részében a járványok pénzügyi hatásait, a pánikvásárlás okait és következményeit, valamint a népesedésre gyakorolt hatást vizsgáló közgazdászok munkáját mutatjuk be.
Bármilyen meglepően hangzik is, a nagy járványok eddig csak rövid, átmeneti visszaesést okoztak. A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunkat a nagy egészségügyi vészhelyzeteket vizsgáló közgazdászok munkájának bemutatásával folytatjuk.
A korrupció a közgazdászok egyik kedvenc témája, és meglepően sokan eljutottak ahhoz a megállapításhoz: bármennyire is az ellenkezőjét várnánk, bizonyos feltételek között a korrupció növeli a GDP-t.
Látványos dolgok történnek, ha egy közgazdász szereti a történelmet is. Kiszámolhatja például, hogy Kína és India akkora részét adta ezer éve a világ gazdaságának, mint ma az USA, az EU és Japán együtt. Vagy azt, hogy a Római Birodalomban Kr. u. 14-ben az egy főre jutó GDP kisebb volt, mint ma Burundiban. De hogyan?
„Ami elromolhat, az el is romlik” – ezt a mondatot az is ismeri, aki nem olvasta Murphy törvénykönyvét. Arthur Bloch könyvsorozata műszaki emberek humorából indult el, aztán jöttek a közgazdászok, és rájöttek, hogy az írások sok része nemcsak vicces, hanem igaz is.
A gondolat, hogy minden robotizálható és mindenki lecserélhető, elég ijesztő ahhoz, hogy ne csak újságírók és politikusok foglalkozzanak vele, hanem közgazdászok is. Akkor pedig máris izgalmasabb a felvetés, ha megpróbálják számszerűsíteni: tényleg félni kell a robotoktól?
Évszázadokon át elképzelhetetlen volt, hogy országok lemondjanak a saját pénzről, ma már sejtjük, hogy a legsikeresebb út a közös deviza használata. De egyáltalán nem mindegy, mely államok állnak össze, hogy közös pénzük legyen, és az sem, milyen feltételekkel vezetik be azt.
Aki nem tud eleget egy termékről, az ráfizet, de pontosan mennyire? Mennyi energiát kell beletenni az árak összehasonlításába, és mit lehet tenni, hogy a politikusok közül se csak azokat választhassuk, akiket már ismerünk? A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunkat az információs aszimmetria áttekintésével folytatjuk.
Sokan mondják, hogy a jegybank léphetne, ha ennyire gyenge a forint, de ritkán gondolunk bele, mit jelent pontosan ez az állítás. Hogyan tudja egy kis testület irányítani a forintárfolyamot, és egyáltalán, mi történik, amikor ők eldöntik, mi legyen a kamatokkal?
Már hetven éve leírták, miért pusztítjuk a Földet, miért mentek bele országok fegyverkezési versenybe, és miért hoznak meg az emberek olyan döntéseket, amelyekkel hosszú távon mindenki rosszul jár. Aztán közgazdászok és pszichológusok elkezdtek összedolgozni, és arra is rájöttek, mi lehet a megoldás.
