Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek
Belcastro lakói szerint jól tette.
Belcastro lakói szerint jól tette.
A MOK korábbi elnöke szerint az egészségügy a ciklus utolsó, kampánnyal terhelt részében kvázi parkolópályára kerül: a kormány ezzel kapcsolatos tevékenységét „a botránykerülő lázas semmittevés fogja jellemezni”.
Robert F. Kennedy megváltoztatná a Coca-Cola összetételét.
Pest megyében 247 praxis üres, Budapesten 191 rendelőben nincs orvos. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara volt elnöke jelezte, hogy országszerte 940 orvosi praxis betöltetlen, 114-gyel több, mint tavaly. Eközben a lakosság az egészségügyi kiadásának 25 százalékát saját zsebből fizette, ami jóval több, mint az EU-átlag.
Az Egyesült Államokban évente százezren lesznek rákosak alkoholfogyasztás miatt.
Előbb kezelik magukat népi gyógymódokkal, minthogy elmenjenek az orvoshoz, és sokszor még a pingponglabda méretű daganatokat sem veszik észre magukon. A nevelés, a társadalom, vagy valami más okozza sok férfi orvosfóbiáját? Miért akarnak inkább infarktusban meghalni? Hogyan áll a vastagbéltükrözéshez egy ausztrál és egy magyar férfi? Férfiszorongások az egészségügyben.
Egész véletlenül tökéletesen beletrafált egykori köztársasági elnökünk, amikor elrendelte, hogy 2024 legyen a mozgás éve: mozgott idén a pártrendszer (egész váratlan irányokba), a GDP-növekedési előrejelzés (magasból a nulla közelébe), a forintárfolyam (hajaj), a világpolitika, és maga Novák Katalin is, jó messzire. Megnéztük a gazdaság és a vállalkozás rovatunkból az év legolvasottabb cikkeinek listáját, és most megmutatjuk, mi érdekelte idén önöket a legjobban.
Az NNGYK szerint a koronavírus-fertőzések száma megáll, az influenzás esetekből viszont több lesz.
Rendelettel nehezítették a speciális kötszerek felírását.
Január elsejétől meghatározatlan ideig. Az ok: “átmeneti humánerőforrás-szervezési nehézség.”
Az igazgató a munkaszüneti napok torlódásával magyarázza az intézkedést.
Pintér Sándor belügyminiszternek most szilveszterig szerződést kell kötnie az érintett intézményfenntartókkal.
Körmendre viszik át a Neogranormon gyártását, azt ígérik, hogy a vásárlóknak nem fog kényelmetlenséget okozni a tulajdonosváltás.
Négy rendkívüli ülésnapot iktatott be a parlament erre a hétre, a napirend előtti felszólalásokban a szír repülőgépről szóló álhír, az egyesek szerint már hungarikumnak számító nemzeti konzultáció és a filippínó tehénfejők is előjöttek. Sőt, a Momentum még gratulált is a kormánynak az idei teljesítményhez.
Míg a gyerekek a kórházban az ismeretlentől félnek, a szülőket maga az intézmény frusztrálja: akut helyzetben egy pillanat alatt kell átadniuk a gyerekük fölötti kontrollt. Szerencsére az orvos-beteg viszony Magyarországon is változott – mondja Kőnig Róbert gyermeksebész, vagy ahogy a közösségi médiában ismerik, Kőnig doki. A szakorvos régóta vívja a harcát a trambulinok ellen, úgy gondolja, a balesetek 95 százaléka megelőzhető. Interjú.
A képviselőház korábbi elnöke pár napja esett el Luxemburgban.
Módszerük a legszegényebb réteg kárára takarítana meg pénzt a magánbiztosítónak.
Hadházy Ákos tett feljelentést az ügyben, mert szerinte gyanúsan működik az Uzsoki kórház VIP-részlege.
Így kezeli Robert Fico kormánya, hogy elégedetlenek az orvosok Szlovákiában a túlterheltség és alacsony bérezés miatt.
Rendkívül borús képet festenek a beszállítócégek: ha az állam nem rendezi a tartozásokat, az már az egészségügyi ellátás minőségére is hatással lesz.