Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Úgy gondolják, harminc éve nincs érdemi reform az egészségügyben.
Március 8-án utcára vonul a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a tüntetés helyszínét egyelőre nem közölték, a részleteket még szervezik – írja a 24.hu. Álmos Péter kamarai elnök elmondása szerint a megmozdulást azért jelentették be, mert három évtizede nincs érdemi reform az egészségügyben, és azt szeretnék, ha még idén pluszforrásokat kapna az egészségügy. Hozzátette, szeretnék, ha az esemény pártpolitikától mentes maradna, így arra kérte a politikusokat, inkább maradjanak otthon.
A MOK szerint az állam nem megfelelően biztosítja a forrásokat, az egészségügyi dolgozók fenntartják a rendszert, de elfogyott az energiájuk, sok orvos úgy érzi, hogy nem tudják nyugodt lelkiismerettel azt mondani, jó ellátást képesek nyújtani. Álmos szerint a kamara folyamatosan erőfeszítéseket tett azért, hogy a kormány hallja meg a szakma hangját, de úgy érzi, érveik nem igazán érvényesülnek.
Február elsejével a MOK plakátkampányt is indított, amellyel az egészségügy helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet. Összesen 350 plakátot készítettek és helyeztek volna ki közterekre, de több cég közvetlenül a kampány kezdete előtt visszalépett, így végül csak 70 plakát kerülhetett ki. A MOK elnöke nem árult el részleteket arról, mivel indokolták a cégek a visszalépést, az írásos indoklásban rajtuk kívül álló okokra hivatkoztak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.