Ahhoz, hogy elérjük az uniós átlagot, 2500 milliárd forinttal kellene többet költeni a magyar egészségügyre
A Magyar Orvosi Kamara a koronavírus ötödik évfordulóján társadalmi kampányban hívja fel a figyelmet az egészségügyi rendszer hiányosságaira.
hvg.hu
„Kampányunk minden politikai párttól és szervezettől független, a magyar orvostársadalom széles körű felhatalmazásával bír” – olvasható a Magyar Orvosi Kamara közleményében. A MOK februárban a koronavírus-járvány kirobbanásának ötödik évfordulója kapcsán olyan társadalmi kampányt indított, amely során a lakosság figyelmét szeretnék felhívni nemcsak az egészségtudatosságra, hanem az egészségügyi rendszer hiányosságaira is.
A kormány szerint minden rendben van, és különben is, DK és Tisza Párt.
A kampány kizárólag a mindenki által megismerhető, a KSH, az Eurostat és az OECD adatbázisaiban nyilvánosan hozzáférhető hivatalos adatokon alapul.
A MOK által beazonosított főbb problémák többek között, hogy:
a magyar állam nagyságrendileg 2500 milliárd forinttal költ kevesebbet az egészségügyre, mint amennyi az EU-átlag eléréséhez kellene
reálértéken a magyar egészségügyi ráfordítás a járvány alatti rövid emelkedést kivéve egyenletesen csökkent az utóbbi években,
évente 60 ezer beteg életét lehetne megmenteni, ha jobban szervezett lenne az ellátás,
átlagosan 482 napos várólista van a kórházakban,
elavultak a kórházak, rosszak a munkakörülmények és a kilátások.
Korábban részletesen írtunk arról Orosz Éva egészségügyi közgazdász tanulmánya nyomán arról, hogy több százezer emberéletet követelt, hogy az egészségügy a rendszerváltás óta nem szerepel a kormányzati prioritások között. Ez a terület is azok közt van, ahol Magyarország egyre jobban lemarad már nemcsak az EU-ban, hanem a visegrádi országokhoz képest is.
Több százezer emberéletet követelt, hogy az egészségügy a rendszerváltás óta nem szerepel a kormányzati prioritások között. Az ország egyre jobban lemarad már nemcsak az EU-ban, hanem a visegrádi országokhoz képest is.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.