#életmód





Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Amennyire alapvető és hétköznapi, annyira rejtélyes és izgalmas jelenség az alvás. Ezen biológiai alapszükségletünk évezredek óta foglalkoztatja az embereket, és néhány kérdésre még a mai napig nem talált magyarázatot a tudomány. Cikkünkben annak járunk utána, mi is történik pontosan a testünkben, miközben alszunk.



Tinédzserekként érkeznek, felnőttként utaznak haza – így élnek a mormon misszionáriusok Magyarországon

Még húszévesek sincsenek, amikor majdnem két évre egy számukra teljesen ismeretlen országba utaznak. Családjuktól közel 10 ezer kilométerre élnek, nem beszélik a nyelvet, mégis heti hat nap nekivágnak az utcáknak, hogy embereket szólítsanak meg. Miért tartják fontosnak a külföldi szolgálatot? Hogyan dől el, hova küldik őket? Mi volt az első gondolatuk, amikor megtudták, hogy Magyarországon szolgálnak majd? Négy misszionárius, négy történet.  



Ez már aranyér?!

Mi számít aranyérnek? Ha már egyetlenegyszer is érzékelünk tünetet, vagy ha többször is előfordul? Az aranyér melyik fázisában érdemes az öngyógyítást elkezdeni, és mikor kell orvoshoz fordulni? Íme aranyér-kisokosunk.


„Nagyon jó látni, amikor bejön valaki 65 évesen, és 6-8 hét alatt megfiatalodik”

Hiúság, konkurencia, a visszafiatalodás vágya – sokan emiatt kezdenek edzeni a negyvenes éveikben vagy akár még idősebb korban. Hogyan kezdjen neki az edzésnek, aki már nem fiatal, de kezdő? Miért érdemes amatőr sportolóként szakemberhez fordulni? Mennyit számít a tesztoszteron? Szednek-e teljesítményfokozót, akiket duzzadó izmokkal a teremben látunk? Hasan Suleiman személyi edzőt, a Gym Suleiman edzőterem alapítóját kérdeztük.


„Van, aki 350 kilométert utazott, hogy megkóstolja a derelyénket” – történet két nőről, akik egy állomásépületből Michelin-ajánlott éttermet csináltak

Huszonöt éve még pizzázni és biliárdozni jártak ide, ma az ország legjobb éttermei között jegyzik a lillafüredi kisvasút egykori várótermében működő Végállomás bisztrót. A közös pont két nő: Vargáné Bodnár Henriett és Budaházyné Kovács Csilla, akik többször álmodtak már merészet és váltottak óriásit. Csak egy dologra nem vállalkoznak: levenni az étlapról a madártejet és a hortobágyi derelyét, amiért van, aki több száz kilométert utazott, hogy megkóstolhassa. Miskolcon jártunk.


Hasbeszélő benézett a Blahára és előkóstolt az evőpiacon

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Blaha Lujza téren jártunk.







Aranyér terhesség alatt? Többeket érint, mint gondolná

A terhesség hónapjaiban a kismamák addig soha nem tapasztalt, izgalmas átalakuláson mennek keresztül: új érzések és a testük folytonos változásának megtapasztalása kíséri őket nap mint nap. A lezajló lelki és fizikai változások között azonban van olyan is, ami gyakori és nem kellemes, ezért jó vele tisztában lenni és felkészülni rá. Ilyen a terhesség alatt kialakuló aranyér, ami – bár nem közismert – meglepően sok kismamát érint.


Miért köpködnek annyit a sportolók? Csak egy undorító szokás, vagy van valami más oka is?

Bizonyos sportágaknak velejárója a köpködés, a focimeccseken senki nem rökönyödik meg tőle, a baseballban pedig komoly hagyományai vannak. Tudományos kutatások szerint a játék közbeni köpés nem csak azért lehet hasznos, hogy a sportolók megszabaduljanak a szájukban felgyülemlett felesleges nyáltól, de nem mindegyik sportág kereteibe fér bele az önfeledt csulázás.


Milyen sportot válasszon, aki introvertált vagy épp extrovertált? És tényleg ezen múlik, hogy jók leszünk-e benne?

A személyiségvonásokat előszeretettel kötjük össze mindennel, és ez alól a mozgás sem jelent kivételt. Kutatók nemrég arra jutottak, hogy másfajta edzést kedvelnek az extrovertáltak és az introvertáltak, és rámutattak az érzelmi stabilitás-labilitás, illetve a szorongás meghatározó erejére. Az összkép azonban ennél jóval árnyaltabb. Miért számít, hogy külső vagy belső motiváció vezérel a sportolásban? Miért lenne fontos, hogy tudatosan eddzenek, akik mentális problémával küzdenek? Kovács Krisztina sportszakpszichológussal beszélgettünk.