Ez az offshore-biznisz tehet be Paksnak
A világ szélerőműiparának arra is van válasza, hogy lassan nem kap majd állami támogatásokat.
A világ szélerőműiparának arra is van válasza, hogy lassan nem kap majd állami támogatásokat.
A módosítás miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje is.
MTI
Október utolsó vasárnapján hajnali 3 órakor vissza kell állítani az órákat 2 órára. De már szombaton, lefekvéskor, vagy vasárnap, ébredés után is megteheti. Egy órával többet alhatunk, de este hamarabb sötétedik.
hvg.hu
Ha sikerül elfogadtatni a megújuló energiaforrásokra vonatkozó új uniós célkitűzési limitet, a magyar kormánynak két lehetősége lesz: vagy radikálisan növeli az ország zöldenergiás vállalását, vagy ezen a területen is szembefordul Brüsszellel.
Több száz munkatársát, köztük mérnököket és menedzsereket bocsátott el a héten az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla cég.
hvg.hu
Horváth László cége, a L.A.C. Holding is érdekelt abban a vállalkozásban, amely a T-Systemsszel együtt megnyerte az elektromos autók töltőhálózatának kiépítésére kiírt tendert az állami intézményeknél. A kormány összesen 4,7 milliárd forintot hagyott jóvá, hogy a közszférában beszerzett e-autókat fel tudják tölteni, amíg a használójuk a munkahelyén dolgozik.
hvg.hu
A jelenlegi ötödére, vagyis hordónként 10 dollárra eshet az olaj ára - mondta egy iparági elemző a CNBC-nek. Várakozásai szerint az elektromos autók elterjedése már a következő 6-8 évben érdektelenné teszi az olajipart, és teljesen átalakítja a különböző energiahordozók jelentőségét a gazdaságban.
hvg.hu
Bár egyre több helyen kezelik a lakóházak természetes részeként, a napelemes rendszerekkel kapcsolatban továbbra is érdemes néhány alaptételt tisztázni. Itt a napenergia-rendszeres kisokos.
Forróbb nyarakat és durva hideghullámokat hoz a klímaváltozás. Bár a szélsőséges időjárás ellen a kiemelkedően energiatakarékos passzív házak jelentik a legjobb védelmet, utólagos átalakításokkal a már álló házaknál is jelentős spórolást lehet elérni.
Az építkezés során hajlamos az ember olcsóbb alapanyagokat választani, a szakértők szerint azonban ezeken nem érdemes spórolni, mert hosszú távon sokkal költségesebb lesz a javítás és az utólagos munkák. Több százezer forintot is lehet a nyereség.
hvg.hu
Lehet, hogy néhány év múlva nem automatikusan a kukában köt ki a kávézacc.
MTI
Amerika akkor sem tudna minket kiszorítani Európából, ha ingyen adná a gázt az uniós piacon – ennek a véleményének adott hangot Vlagyimir Csizov, aki hazája EU-s képviseletét irányítja Brüsszelben.
hvg.hu
Öt uniós energetikai céget érintenek az új amerikai szankciók, amelyek büntetni kívánják azt, ha egy külföldi vállalat együttműködik az oroszokkal az energiaszektorban vagy a fegyverkereskedelemben.
hvg.hu
Látványosan zuhan az ehhez szükséges akkumulátorok ára.
HVG
A lépcsőn való felfelé és lefelé haladást megkönnyítő, energia-újrahasznosító eszközt fejlesztettek ki az amerikai Georgia állambeli Atlanta két egyetemének kutatói. Jó hír, hogy nem kell miatta átalakítani a lépcsőházat, az eszközt a már meglévő lépcsősorokra is fel lehet szerelni.
MTI
Az EU-ban a szélenergia a negyedik legjelentősebb energiafajta, amely tavaly az unió áramtermelésének 10 százalékát fedezte. Magyarország viszont a sereghajtók között van a szélenergiát használó tagállamok között.
MTI
MTI
hvg.hu
Kutatás indul a Mecsek déli, mintegy kétszáz négyzetkilométeres előterének energetikai célú feltárására – közölte a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. hétfőn.
MTI
Az amerikai Louisiana államból származó cseppfolyósított földgáz (LNG) első szállítmányát fogadta csütörtökön a tavaly júniusban üzembe helyezett lengyel gázkikötő.
MTI
Drágábban tud ajtókat és ablakokat venni, akinek a háza 2018-ra lesz készen. Az energiahatékonyságra költött pénz így is hamar megtérülhet, nemsokára pedig még szigorúbb szabályok jöhetnek.
hvg.hu
Néha a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldásokkal tudunk energiát spórolni, és komfortosabbá tenni otthonunkat.