Kína csinált egy mesterséges Napot, amivel végtelen mennyiségű energiát termelnének
A Kína Hofej nevű városában építették meg a tudósok a fúziós erőmű egy miniatűr változatát, amiben 100 millió Celsius-fok hőmérsékletet sikerült generálniuk.
A Kína Hofej nevű városában építették meg a tudósok a fúziós erőmű egy miniatűr változatát, amiben 100 millió Celsius-fok hőmérsékletet sikerült generálniuk.
hvg.hu
100 millió fokos hőmérsékletet értek el, már csak huzamosabb ideig fenntartani kellene tudni ezt a hőmérsékeltet.
hvg.hu
Az EU-lista legaljára kerültünk, amikor azt vizsgálták, mennyi zöldenergiát használnak az országok.
hvg.hu
A rendszer majdnem ugyanúgy működik, mint egy hagyományos vízerőmű.
MTI
MTI
hvg.hu
Nyár végén indul az üzem, októbertől kereskednek is.
hvg.hu
A laoszi gátszakadás nem a véletlen műve, előre látható volt. Ezt egy francia vízügyi szakértő állítja, aki évtizedek óta foglalkozik az egykori francia gyarmat, Laosz gazdasági ügyeivel.
hvg.hu
A brit Tokamak Energy szakemberei a szokásosnál jóval kisebb rekatort építettek, aminek belsejében a Nap magjánál is magasabb hőmérsékletet állítottak elő.
hvg.hu
Az emberi civilizációnak szüksége van energiára, de nem szabad, hogy ez az energia elpusztítsa a civilizációt - mondta vasárnap Ferenc pápa a nagy olaj- és földgázipari vállalatoknak a Vatikánban összegyűlt vezetői előtt.
MTI
Hiába adják Európa egyik legalacsonyabb árán a gázt és az áramot nálunk, ha a fizetések is alacsonyak.
hvg.hu
Csaknem négy évtizedes visszaesés után újra felszálló ágban van Franciaországban a sörfogyasztás. A karcsúságukra oly kényes franciák körében ismét fellángolt a vita arról, hogy mennyire hizlal az ital.
hvg.hu
A háztartások túlnyomó részének ígér a kormány 12 ezer forintot a választás előtt – nehéz máshogy értelmezni Orbán Viktor bejelentését a rezsicsökkentésről. A miniszterelnök a részletekkel adós maradt, de így is lehet számolgatni, mennyi közpénzt visz el az akció.
hvg.hu
Több tízezer forint rezsikiadástól tudta volna a kormány megvédeni a családokat, de a gázár világpiaci csökkenését csak a haveri cégek élvezhették.
hvg.hu
A megújuló energiák felhasználása ügyében Brüsszel kész kényszerpályára állítani az uniós államokat. Két lépésben véget vethet a magyar kuruckodásoknak is.
Hiába lennénk képesek elutazni a Marsig, ha energia híján nem tudunk visszatérni, és élni sem tudunk a bolygó felszínén. A tudósok most nagyot léptek afelé, hogy mégis legyen rá esélyünk.
hvg.hu
Az általános infláció ugyan 2017 utolsó hónapjában sem ugrott meg, mégis jelentősen nőttek a kiadásaik azoknak, akik tűzifával vagy palackos gázzal kénytelenek megoldani otthonuk fűtését.
hvg.hu
Ha még nem tudta volna: a kormány „a lehető legtöbb naperőmű létrehozását támogatja Magyarországon”. Mindezt 8 hónap alatt, részletekben jelentette be Lázár János, és a szeme se rebbent. Körbejártuk, mit hozhat jövőre a magyar nemzeti napelemforradalom.
A téli és a nyári csúcsterhelés közötti különbség sokat csökkent az elmúlt években, sőt, 2015-ben a nyári csúcsérték már meghaladta a télit.
MTI
MTI
Magyar Hírlap
Az unió legalacsonyabbjai között maradtak a magyar energiaárak. Csakhogy eközben Európa-szerte csökkennek az árak, nálunk pedig stagnálnak vagy emelkednek.
hvg.hu
Ruhaégetéstől gyúlik a fény északon: a svédeknek szabad, amit a dánoknak nem?
hvg.hu