#Európai Unió







Die Welt-elemzés: Visegrád vége? Orbán most túl messzire ment

Orbán Viktor túlfeszítette a húrt, és ezt rossz néven vették tőle a visegrádi partnerek – írja összefoglalójában Philipp Fritz, a konzervatív német Die Welt újságírója, akinek szakterülete Lengyelország, Ukrajna és a három balti állam. A szerző lehetségesnek tartja, hogy befellegzett a regionális együttműködési fórumnak, pedig az időnként roppant erősnek tűnt.


Nő a szakadék az Orbán által megálmodott szélsőjobboldali szövetségen belül

Orbán Viktor évek óta próbál egységet kovácsolni Európa szélsőjobboldali pártjai között. Az egyeztetések eddig is döcögősen zajlottak, többen kihátráltak, az orosz-ukrán háború azonban még a maradók számára is új helyzetet teremtett. A pártok nem hunyhatnak többé szemet a köztük lévő legnagyobb ellentét fölött: a pártok egyik része közel áll Oroszországhoz, a másik pedig oroszellenes.











Jön a termékek javításához való jog az EU-ban

Annak biztosítását, hogy az elektromos és elektronikus eszközök tíz éven át javíthatók legyenek, már tavaly bevezette az EU – most azonban ennél sokkal tovább menne. Ehhez viszont a fogyasztásfetisizáló kapitalizmus logikájával radikálisan szembemenő szabályokat kell jogi formába öntenie.


Pegasus-ügy: Orbán balszerencséjére az EU tovább vizsgálódik

Az ukrán-orosz háború, a koronavírus és a választási kampány forgatagában a hazai közvélemény jelentős részének ki is ment a fejéből a Pegasus-botrány. Az európai parlamenti képviselőknek azonban nem felejtkeztek meg róla, és március elején egy vizsgálóbizottság felállítása mellett döntöttek, amely mostanra meg is kezdte a munkát. Ez még fejfájást okozhat a magyar és a többi, visszaéléssel vádolt kormány számára.