Megállíthatatlan a forint zuhanása, már 359 forint is volt egy euró
Nincs kegyelem, folytatódik a forint hétfő óta tartó szabadesése.
Nincs kegyelem, folytatódik a forint hétfő óta tartó szabadesése.
A jegybank arra kérte a kormányt, hogy rendeljen el a vállalati körben törlesztési moratóriumot, ha a bankok nem hajlandók erre. Közben zuhan a forint, ám ebben az esetben sokkal inkább meg van kötve a kormány keze.
Gazdasági érvekkel nehéz lenne megalapozni az eurócsatlakozás halogatását, írja közgazdász szerzőnk, hozzátéve, hogy persze a politikai megfontolások egészen másképp működnek.
Két sokk egy hétre kicsit sok. Előbb a forint árfolyama állított be újabb mélységi rekordot az euróval szemben, majd a januári inflációs adat volt meghökkentően magas. A jegybank szerint mindez csak átmeneti jelenség.
Csak néhány napig tudta az MNB és a jó GDP-adat sikeresen erősíteni a forintot.
Nem kúszott vissza a 340 forint alá az euró.
Két munkanap is eltelt úgy, hogy nem ért el a forint történelmi mélypontot, de semmi nem tarthat örökké.
Történelmi csúcs!
A héten már negatív csúcsokat döntött a forint, de hol a gödör alja? Erről beszélgettünk a Fülkében.
Az IMF bolgár vezetője szerint szinte biztos, hogy országa 2023-ban bevezeti ez eurót.
Brutális pénzt különít el az EU zöldítésre, de Magyarország a teljes keret mindössze 1,1 százalékát kapja.
330-ról 333-ra változott a forint/euró árfolyam egy nap alatt.
A történelmi mélypont még messze van, de a gyengülés folyamatos, mióta kinyitottak a tőzsdék Európa-szerte.
Ugyanannyit kell majd fizetni az euró átutalásért, mint a Magyarországon belül tranzakciókért.