Matolcsy Györgytől kért pénzt fia egyesületének támogatására a jegybank egyik felügyelőbizottsági tagja
A jegybankelnök végül kétszer is elutasította, hogy Nyikos László fia megkaphassa a 8 milliós összeget.
A jegybankelnök végül kétszer is elutasította, hogy Nyikos László fia megkaphassa a 8 milliós összeget.
A jegybanki igazgatóság asszisztálása, a tulajdonosi jogokat gyakorló pénzügyi tárca hanyagsága és a képviselők hozzájárulása is kellett ahhoz, hogy több százmilliárd forint közpénz folyjon el az MNB-nél.
Maratoni az MNB Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványa varsói ingatlanvállalata, a GTC megújult felügyelőbizottságának (fb) első ülése – tudta meg a HVG. Közben kiderült az is, hogy egy 6-7 milliárd forintos kötelezettséget is vállaltak a korábbi vezetők egy másik, MNB-botrányban érintett ingatlancégben, amit az állam kénytelen lesz kifizetni.
Vaszily Miklós megválasztását a jegybank hagyta jóvá.
Pintér Bence szerint 81 millió forintba kerül a város cégeinek, hogy több pénzt kapjanak a felügyelőbizottsági tagok.
Kiderült, kik kerülhetnek az újonnan megvásárolt Budapest Airport Zrt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjai közé. Parragh László és Guller Zoltán is bekerül az igazgatóságba, rájuk bízták a magyar adófizetők egyik legnagyobb befektetését.
Miközben a munkavállalók fizetése alig követte le az inflációt, a felügyelőbizottságok elnökei és tagjai sokszoros fizetésemelést kaptak 2022 óta a miniszter alá tartozó cégeknél.
Az autópályákat 35 évig üzemeltető és bővítő MKIF-nél erős a családi vonal.
Januárban szavaz a Rába Nyrt. rendkívüli közgyűlése többek között a cég Felügyelőbizottságának új elnökéről. A jelölt nem más, mint a nagy múltú győri gyártó fő részvényesének vezérigazgatója, vagyis Palkovics László exminiszter.
Az MKB hamarosan közgyűlést tart, a kérdésről itt döntenek majd.
A József Attila Színház igazgatója azt állítja, a művészi munkába nem szólnak majd bele.
Az SZFE tulajdonosi jogait átvevő alapítvány vezetésében két küldöttje van a Nemzeti Színháznak, a Molnak és egy a Magyar Nemzeti Banknak, ám egy sincs, akit az intézmény vezetői javasoltak.
A "legnehezebb és a legjelentősebb" ügyekben dönt majd az a Facebook által létrehozott testület, amely működésének pénzügyi alapjait ugyan a vállalat teremtette meg, de ígéri, semmilyen formában nem szól majd bele működésébe. A bizottsághoz nyújthatnak majd be panaszt azok, akik úgy gondolják, jogtalanul tiltották le bejegyzéseiket a Facebook vagy az Instagram moderátorai. A vállalat szerda este jelentette be az első tagokat, akik között egy magyar is van.
A színházi felügyelőbizottságokban többségbe kerülnének a minisztérium által delegált emberek.
A fideszes többségű testület beszavazta a polgármestert az önkormányzati tulajdonban lévő gyógyfürdő felügyelőbizottságába. Azzal érveltek, hogy polgármesterként eddig is felelősségteljes döntéseket kellett hoznia a fürdő működéséről, ezért volt célszerű a lépés.
Gy. Németh Erzsébet nyilvánosságra hozta Dörner György levelét is.
A főpolgármester szerint a volt baloldali kormányok szereplői csak a felügyelőbizottságokba kerültek be, a cégvezetők közé viszont csak komoly pályázattal lehet bejutni. A Czeglédy-féle megbízásokról azt mondta, a kerületek ügyei semmilyen hatással nincsenek rá.
Politikai zsarolás, LMP-s játszma és gondatlanság: a Fidesz hamar megtalálta a szemétkáosz okát. A Zöld Híd felügyelőbizottsága szerint viszont semmilyen téves és jogtalan döntés nem történt.
Az erről szóló pénzügyi salátatörvény uniós jogharmonizáció címén kerül nemsokára a parlament elé.
Életének 69. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Mosonyi György.