Reptéri gondok miatt nem jut el a FEZEN-re a Cradle of Filth
Az erről szóló tájékoztatást a zenekar mellett a fesztivál is kiadta már.
Az erről szóló tájékoztatást a zenekar mellett a fesztivál is kiadta már.
A rendezvény szervezői szerint semmi bajuk nem esett, az állatvédők szerint ez kínzás.
A támadók az egyik vietnami fiút leköpték, és azt kiabálták neki, hogy "köcsög kínai".
A debreceni rendezvény idén is – 2017 után másodszor – bekerült a minősített európai fesztiválok közé.
A több száz fiatalt a rendőrség evakuálta.
Összebilincselt pár, wc-pumpát a hasán viselő rocker, tóparti Superman - a dunaújvárosi Szalki-szigeten van most minden rocker, aki számít. Dübörög a Rockmaraton. Fotósunk is körülnézett, sőt gép is volt nála.
A biztonságra hivatkoznak, illetve, hogy a körözött személyeket így könnyebb lesz elcsípni.
Tegnap teljes sebességre kapcsolt a festői környezetben rendezett Bánkitó, ami 11 éve sikerrel mutat fel egy a mainstream fesztiváloktól elütő, független közeget, ahol mindenki megélheti saját és mások sokoldalúságát, ahol eltűnik a fal az előadók és a közönség között, hiszen együtt fürdenek, söröznek a tóparton, nincs hierarchia, nincs leosztott szerep, nincsenek kötelező körök. Csak nyitottság és egyenesség. Így látta fotósunk a csütörtöki napot.
Néhány egyszerű szabály betartásával mindenki biztonságban szórakozhat.
Készüljön, minden nagyobb fesztiválon elkérik majd az adatait. Ha nem tetszik, meg se vegye a jegyet.
Nem ott kellett volna.
Bár a második legnagyobb magyarországi fesztiválról beszélünk, mégis inkább céloz meg egy szűkebb réteget a Balaton Sound. Az elektronikus zene idén is rengeteg embert csábított Zamárdiba, ha pedig túllendülünk a közönséget illető kritikákon, még jól is érezhetjük magunkat.
Pénteken tovább zajlott a bulizás a Balaton Soundon, ahonnan természetesen fotósunk sem hiányozhatott. Nézze meg, hogyan mulattak Zamárdiban a fesztivál harmadik napján!
Dj Snake hirtelen lemondta fellépését a Balaton Soundon, helyette Alessot sikerült lekötniük a Sound vasárnapjára a szervezőknek.
Csütörtökön a nagyszínpad az amerikaiaké volt: Jauz, Future, Marshmello váltotta egymást. A hőség, a Balaton és a buli viszont állandó vendégek Zamárdiban. Fotósunk így látta a Balaton Sound 2. napját.
A fesztivál már szerdán felpörgette Zamárdit. Idén 170 ezer embert várnak, ezek egyike volt fotósunk. Ő így látta a nyitónapot.
Az egyik a barátnője volt, a másik a lány ismerőse, aki a segítségére sietett.
Szkeptikusan mentem, hívőként jöttem el: budapesti, Szigeten szocializálódott fiatalként egy soproni társaságban vettem részt a VOLT Fesztiválon, ami az új helyszín hátulütői ellenére is fergeteges élmény volt.