Komlón is közös polgármesterjelöltet állított az ellenzék
Teljes lett Komlón is az összefogás, egy kihívója lesz a Fidesznek.
Teljes lett Komlón is az összefogás, egy kihívója lesz a Fidesznek.
hvg.hu
A fideszes többség szinte a teljes ellenzék fizetését megvágta. Csökkentették, illetve megvonták a fizetését négy jobbikos, tizenkét MSZP-s, hét DK-s, hat LMP-s, öt párbeszédes és két független képviselőnek.
T. R.
A Fidesz-kommunikáció egyik meghatározó alakja tavaly november óta van a Szegedi Tudományegyetem alkalmazásában.
hvg.hu
A pártcsalád politikai gyűlésén szavazhatnak a küldöttek a Fidesz kizárásáról vagy tagságának felfüggesztéséről.
hvg.hu
Sorra kapta a kérdéseket Orbán Viktor a hétfői parlamenti ülésen.
T. R.
Kenneth Roth, a nemzetközi jogvédő szervezet ügyvezetője szerint Manfred Weber ultimátuma nem a probléma gyökerével foglalkozik.
hvg.hu
Az MSZP szerint a miniszter orosz fegyverkereskedőket hagyott futni azzal, hogy nem az amerikaiaknak, hanem az oroszoknak adta ki őket.
MTI
Az Európai Néppárt (EPP) szerdán vitatja meg azon tagpártjai kezdeményezését, amelyek a Fidesz kizárását kérték, de egyelőre minden lehetőség nyitva áll - közölte Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és csúcsjelöltje az európai parlamenti választásokon Bukarestben, ahol a pártcsalád helyi és regionális vezetőinek értekezletén vett részt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Várhegyi Attila, Szolnok egykori fideszes polgármestere, akit hűtlen kezelés miatt 2002-ben felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság, még hivatalban lévő városvezetőként furcsa üzletet kötött 1995-ben a város központjában lévő telek eladásával. Az üzlettel mindenki rosszul járt, az önkormányzat és a bankfiók építésében gondolkodó OTP is, kivéve a telket lényegében közvetítő mérnöki iroda, amely egyetlen nap alatt több mint 50 százalékos hasznot csinált az ügyleten. A furcsa ingatlanügy részleteiről a 24.hu számolt be tanulságos oknyomozó riportjában.
unknown
A 444.hu beszámolója szerint Szájer ezután felhívta Orbánt, hogy jelezze, szerinte aggasztó a helyzet. Szájer szerint valójában megtapsolták.
hvg.hu
„Azt a csődtömeget, amit a politikai hatalom birtokosai felhalmoztak nekünk, nem csak fiatalként, hanem apaként és nagyapaként is vállunkon kell majd hordanunk. A jövőt felfaló politika ma is folytatódik.” Ezt mondta Orbán Viktor harminc évvel ezelőtt a Kossuth téren. Az akkori március 15-i megemlékezés a rendszerváltás fontos mozzanata volt.
Tóth Richárd
Orbán Viktor bocsánatkérése első jelzés, ez azonban még nem oldja meg a Fidesz európai néppárti (EPP) tagságával kapcsolatos alapvető kérdést – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Megnéztük az Éjjeli Őrség alapszabályát, hogy van-e jogi alapja a párt bejegyzését megtámadó ügyészségi fellebbezésnek. Röviden: nincs. A TASZ szerint az ügyészség több ponton is jogellenesen jár el: eleve csak a formai feltételek meglétét lehetne vizsgálni például egy párt bejegyzésénél, korábbi médianyilatkozatra hivatkozva azt nem lehetetleníthetnék el.
hvg.hu
Sőt, a Janez Jansa vezette Szlovén Demokrata Párt külön szövetséget alakítana Orbán Viktorral.
MTI
Bevált a Fidesz-alelnök, Németh Szilárd terve: a Zala megyei főügyészség a rendelkezésre álló fellebbezési határidő utolsó óráiban megtámadta a Migration Aid „kényszerpártja”, az Éjjeli Őrség megalakulását. „Az ügyészség megtette, amit a politika elvárt tőle” – reagált a hvg.hu-nak az alapító pártelnök Siewert András.
hvg.hu
Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt azoknak a néppárti vezetőknek, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; ebben a Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért", de fenntartja politikai álláspontját – értesült a Reuters.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Fideszt kizárnák az Európai Néppártból (EPP), ha ez a német uniós pártok szavazóin múlna – derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét a Deutsche Telekom ismertette híroldalán. Az EPP-ben március 20-án szándékoznak szavazni a Fidesz esetleges kizárásáról.
hvg.hu
Jöhet egy háromtagú bizottság Orbán nyakára, és az Európai Bíróság ítéleteinek betartását kérheti negyedik feltételnek az Európai Néppárt, értesült a Népszava. Nagy kérdés, Orbán hogy dönt.
hvg.hu
Nyilvánosságra hozta az amerikai külügyminisztérium éves jelentését a világ országainak emberi jogi helyzetéről. A dokumentumban Magyarországról és a tavalyi választások tapasztalatairól is írnak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI