Az Európai Néppárt (EPP) értékeiről szól a Fidesz EPP-tagsága körüli vita Angela Merkel német kancellár, az EPP-hez tartozó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt elnöke szerint. A politikus hétfőn Berlinben Krisjanis Karins lett kormányfővel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva kifejtette: "a Fidesszel kapcsolatban mindenekelőtt arról van szó, hogy milyen értékeink vannak az EPP-ben, és mi köt össze minket". "A néppártokat mindig az jellemzi, hogy különböző áramlataik vannak, de az értékek alapjának határai is vannak" – tette hozzá Angela Merkel. Krisjanis Karins, a szintén az EPP-hez tartozó Egység politikusa arra a kérdésre, hogy fenyeget-e kelet-nyugati megosztottság az EU-ban, ha megszűnik a Fidesz tagsága az EPP-ben, elmondta, hogy a kilencvenes évek elején ugyan jelentős különbségek voltak a kontinens nyugati és keleti része között, de ma már nincs ilyen megosztottság.
Merkel kifejtette, hogy mindezzel összefüggésben Manfred Weber EPP-csúcsjelölt "megnevezett három pontot", amelyekről kedden tárgyal majd a Fidesz vezetőjével, Orbán Viktor magyar kormányfővel, és "levonja a megfelelő végkövetkeztetéseket".
Manfred Weber néppárti csúcsjelölt kedden jön Budapestre tárgyalni, a Néppárt március 20-án szavaz arról, kizárja-e a Fideszt. Weber a múlt héten egy interjúban kifejtette, hogy a Fidesz EPP-tagságának megszüntetését három feltétel teljesülése esetén lehet elkerülni. Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor "azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát". A második feltétel az, hogy bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól. A harmadik feltétel az, hogy biztosítja "a Soros György által támogatott" Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten, és azt is, hogy az intézmény "ismét ki tud adni amerikai diplomákat" a magyar fővárosban.
A kormány tovább támadja az Európai Bizottságot, szerinte az ENSZ migrációs csomagját tenné kötelezővé Brüsszel, utóbbi szerint azonban minderről nincs szó.