Saját hibáját fizettette ki az utasokkal a Ryanair
Nem kevés pénzt kért a becsekkolásért a Ryanair azoktól, akik ezt elmulasztották az interneten megtenni – miközben sem a honlapja, sem a mobilalkalmazása nem működött a légitársaságnak.
Nem kevés pénzt kért a becsekkolásért a Ryanair azoktól, akik ezt elmulasztották az interneten megtenni – miközben sem a honlapja, sem a mobilalkalmazása nem működött a légitársaságnak.
Az Orbán-kormány néhány élelmiszer esetében elrendelt árplafonja felidézi, hogyan harcoltak az infláció és az árdrágítók ellen a kommunizmusban és más nehéz időkben.
A leggyakrabban az árazásnál találtak problémát az árstop betartását ellenőrző szakemberek.
Összesen 3,7 millió forintnyi bírságot szabtak ki, de ezzel együtt is ez volt a legkedvezőbb eredmény, amit az elmúlt tíz évben tapasztaltak.
17 üzletben volt gond az élelmiszerárstop betartásával. Magasabb áron kínálták a termékeket, vagy éppen kevesebbet tartottak raktáron.
Huszonegy termék közül csupán kettő maradhatott forgalomban.
Hat játék fulladásveszélyt jelent a gyerekekre.
El lehet csípni nagy leárazásokat a Black Fridayen, de azért nem árt óvatosnak lenni, honnan és milyen feltételekkel vásárolunk, és tényleg annyira akciós-e az akciós termék, mint mutatják.
Laboratóriumban vizsgáltattak meg 20 párásítót és aromadiffúzort a fogyasztóvédelmi szakemberek. Kiderült, többségük esetében túl nagy a kockázata, hogy fertőzést, és akár súlyos tüneteket is okozhatnak. Nagy részüket ki is vonják a forgalomból.
Háromszáz telephelyből kétszáznál, kilenc internetes áruházból pedig ötnél találtak valamit.
Hatékonyabban és jobb áron mosták ki a kávéval, paprikás olajjal, spenóttal és meggylével szennyezett ruhákat.
Sok minden változik és bár a cégeknek egy éve volt felkészülni, akadnak furcsaságok.
Az ITM megvizsgált 120 terméket, és kiderült, a harmadukból rosszabb minőség került a magyar boltokba. Egy év múlva viszont már büntethető lesz a kettős minőség.
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank, hogy az elmúlt több mint két évben milyen fogyasztóvédelmi ügyekben kellett a bankoknak pénzt visszafizetniük. Az ügyfelek összesen 246 millió forintot kaptak vissza.
A fogyasztóvédők azért perelték be a techóriást, mert nem volt elég a Google-fiókban csak egy helyen kikapcsolni a helyadatokat.
13 hosszabbítót és elosztót vizsgáltak meg, mind a 13 tűzveszélyes volt, négy pedig még áramütést is okozhatott volna.
EU-s és magyar szabályváltozások egyszerre lépnek életbe január 1-jén, a fogyasztókat védi az új szabályozás.
A bevonat vastagságát és a csomagolásra írt súly valódiságát ellenőrizték a szaloncukroknál.
A webshopokra nem vonatkozik az, ami a fizikai üzletekre, mert ők mondhatják azt, hogy egy terméket nem adnak el annyiért, amennyiért a weboldalon kínálták, mert az árat hibásan tüntették fel. Tisztességtelenség csak akkor merül fel, ha ezt módszeresen, a vevők megtévesztésének szándékával csinálják.
600 üzletet ellenőriztek, 55 százalékuknál találtak problémát. A próbavásárlások során a jótállási jegyek 61 százalékánál merült fel kifogás.