Kis híján megvakult a Vaják forgatásán Henry Cavill
A vulkáni hamu kis híján tönkretette a látását a Ríviai Geraltot alakító színésznek.
A vulkáni hamu kis híján tönkretette a látását a Ríviai Geraltot alakító színésznek.
A Szia, Életem! című magyar filmet a napokban elkezdik forgatni.
A járvány miatt új helyzettel találta szemben magát a filmipar, a forgatásokon már a közegészségügyi szakembereket is be kell vonni.
Bővítésre készül a mogyoródi Astra Filmstúdió, amelynek egyik tulajdonosa Rajna Gábor, az Oscar-díjas Saul fia című film producere.
A karaktere képernyőn marad, de egy másik színész veszi át a helyét.
Korlátozzák azt is, egyszerre hányan lehetnek egy légtérben.
Százmilliárdban mérhető az összeg, amennyit a nagy filmstúdiók Magyarországra hoznak. Az állami támogatási rendszer és a jó forgatási helyszínek mellett a gyenge forint is sokat segít a filmiparnak, ám Andy Vajna nagyon hiányzik.
A Békés megyei pósteleki kastélyromnál vesznek fel jeleneteket.
A színész láthatóan élvezi a budapesti tartózkodást, egyre több helyen tűnik fel.
Igazi happy end lett a Star Wars-univerzum és egy kutya esete.
Utolsó Bond-filmje forgatásának végén mondott érzelmes beszédet.
Születésnapjára meglepte a Netflix-filmen dolgozó stáb.
A brit lapok úgy tudják, a Warner Brothers stúdiójának munkatársai a legrosszabbtól tartanak.
A főváros pedig újra a 19. század végi New Yorkot alakíthatja.
Feltételekhez kötötte a szereplést.
A nemzetközi bérmunkák előkészítésénél tart a magyar filmipar.
A kávé sem maradhat el a Central Perk díszleteiben.
Akár ismerőst is találhat a statiszták közt.
Halle Bailey kapta Ariel szerepét a Disney-rajzfilmklasszikus új, játékfilmes feldolgozásában.