szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A vulkáni hamu kis híján tönkretette a látását a Ríviai Geraltot alakító színésznek.

A Netflix sorozátában, a Vajákban a Ríviai Geraltot játszó főszereplő kis híján elvesztette a látását a forgatás közben. Henry Cavill a Vanity Fair magazinnak mesélte el, hogy a Kanári-szigeteken zajló felvételekkor arra lett figyelmes, hogy egyre jobban fáj a szeme.

Cavill elmondta, az egyik nap borzalmasan elkezdett fájni a szeme és nem akart elmúlni, hiába ült le az árnyékba pihenni. A sorozatban Geraltnak sárgás színű a szeme, ezt a hatást, pedig kontaktlencsével érték el a készítők, amit egész nap "viselt". Végül az egyik stábtag vette rá nagy nehezen, hogy vegye ki a kontaktlencséket, hátha attól jobb lesz. Amikor már Budapesten forgattak, elküldték egy szemvizsgálatra. Ott kiderült, hogy a vulkáni hamu szinte tönkretette a szemét, mert bekerült a kontaktlencsék mögé és dörzsölte a szemgolyóját.

A sztárnak szerencséje volt: egy hónap után rendbejött a szeme.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Kult

Henry Cavill túlságosan husi volt James Bond szerepéhez

A Supermant alakító színész szerint nem volt mindig jó formában, mikor James Bond szerepére pályázott, azt mondták neki, túl husi. James McAvoy szerint pedig sok szerepet azért nem kap meg, mert túl alacsonynak tartják.

Márki-Zay Péter távollétében visszavonták a vásárhelyi informátor-rendeletet

Márki-Zay Péter távollétében visszavonták a vásárhelyi informátor-rendeletet

Figyelje az e-mailjeit, önnek is küldhet egy fontos levelet a Google

Figyelje az e-mailjeit, önnek is küldhet egy fontos levelet a Google

A járvány miatt megvágják a létszámot az ELTE kollégiumaiban

A járvány miatt megvágják a létszámot az ELTE kollégiumaiban