Hogyan maradhatunk mi a Duna menti Hollywood?

Magyarország a Duna menti Hollywood – mondta nemrég Káel Csaba filmügyi kormánybiztos. Sok politikus kedvenc trükkjével ellentétben itt nem arról van szó, hogy kiválasztott volna egy olyan mutatót, amiben azért lehetünk a világelitben, mert rajtunk kívül szinte senki mást nem érdekel: a magyarországi filmgyártás tényleg Európa-klasszis.

A jó teljesítmény két részből áll össze: a magyar filmek Oscar-díjakban mérhető sikereket hoznak, a gazdaság számára viszont legalább ennyire fontos az, hogy az éves GDP 0,15 százaléka a nagy nemzetközi produkciók itt forgatott filmjeiből származik.

Magyarország Európa első helyén van, ha azt nézzük, hogy a GDP-hez képest mennyi pénzt költenek el itt filmgyártásra – mondta kérdésünkre Radnai Károly, az OrienTax Adótanácsadó Zrt. vezérigazgatója. A legfontosabb vetélytársunk Csehország, továbbá Írország – ahol ugyan a filmes infrastruktúra nem annyira jó, de az angol nyelv előnyt jelent –, illetve Románia, Szerbia, Szlovákia és Lengyelország is jön fel a listán. A feltörekvők közé sorolható még Litvánia; az ottani filmipar eddigi legnagyobb dobása, hogy Vilnius egy lakótelepe és az ignalinai atomerőmű volt a Csernobil című sorozat helyszíne.

Európa egyik legkomolyabb filmes központja London, de az Egyesült Királyság és Magyarország nem nagyon versenyez egymással. Az utómunkák és a magas hozzáadott értéket jelentő gyártási folyamatok inkább Nagy-Britanniában készülnek, míg nálunk elsősorban csak a gyártási tevékenységet végzik. Itthon éppen emiatt a filmgyártási költségek nagyjából 80-90 százalékát főként amerikai és brit filmek bérgyártása teszi ki.

A 2019-es adatokra még várni kell, 2018-ról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) úgy számolt, hogy 110 milliárd forintot költöttek Magyarországon filmgyártásra. Ebből

• 93,3 milliárd forint külföldi filmek itt végzett bérmunkája volt,
• 10,9 milliárd forint a magyar filmek költsége,
• 5,7 milliárd pedig a magyar koprodukcióké.

A sikeresség egyik legfőbb oka az, hogy a magyar döntéshozók szinte minden más államot megelőztek: még 2004-ben lépett életbe a filmtörvény, benne azzal a rendelkezéssel, hogy az itt filmet gyártó cégek közvetett állami támogatást kapnak.

Azért, hogy az így megszerzett versenyelőnyünket meg is őrizzük, az adó-visszatérítést már többször megemelték, legutóbb 2018-ban, 25-ről 30 százalékosra. Ehhez csak annyi kell, hogy a gyártási költségek legalább 80 százalékát belföldinek minősítsék. Belföldi költésként lehet elszámolni:

• az előkészítés és az utómunkálatok, valamint a finanszírozás költségeit,
• a Magyarországról induló vagy ide érkező utazások költségét,
• a színészek és stábtagok fizetését fejenként 3 millió forintig, afölött a maradék összeg felét,
• a jogdíjak és a produceri díj teljes összegét, de ez nem lehet több a gyártási költség 4 százalékánál,
• a reklámköltéseket, amíg 10 millió forintot vagy a gyártási költség 2 százalékát nem érik el.

Amikor megemelték az adó-visszatérítést, a Filmalap arról hozott elő statisztikát, hogy minden 1000 forint adó-visszatérítésre 1248 forint adóbevétel jutott.

Radnai Károly úgy számol, hogy a versenyképesség nagyjából fele-fele arányban függ az állam támogatásától és az infrastruktúrától. Nem véletlen, hogy sok kelet-európai országban most próbálnak olyasmi állami támogatási rendszert bevezetni, mint ami itt már tizenöt éve megvolt. A régiónkból kiemelhető a román példa, ott 35 százalékos állami támogatást adnak a filmekre akkor, ha nemcsak forgatási helyszínnek használják az országot, hanem a forgatókönyv szerint is valóban Romániában játszódik a történet.

Magyarország számára Radnai szerint az állami támogatási rendszeren kívül sokat jelent az, hogy Budapesten nagyon könnyű forgatási helyszínt foglalni, vagy épp az, hogy a magyar fővárosban szívesen tölt el egy forgatócsoport akár több hónapot is. Újabban pedig egy komoly versenyelőnyre tett szert Magyarország:

ahogy értéktelenedik a forint, úgy leszünk euróban, fontban vagy dollárban számolva egyre olcsóbb hely.

A magyar filmiparnak éveken át volt még egy nagy erőssége ezeken kívül: Andy Vajna. Radnai Károly úgy fogalmazott, „sokkal nehezebb Vajna nélkül”, mert ugyan az új kormánybiztos magyar oldalról érti a filmszakmát, az kiemelkedő volt, ahogyan Vajna „az amerikai filmesek logikája alapján tudott gondolkozni”.

Itt nem is elsősorban arra kell gondolni, hogy Vajna személyesen, a saját barátait csábította volna ide forgatni, sokkal inkább arra, hogy átlátta, miben működik rosszul a magyar szabályozás, hol kell az akadályokat elhárítani, és ezáltal versenyképesebbé tenni a filmipar egészét.

Ő járta ki például, hogy az ügyintézés egyablakos legyen, ne több helyen kelljen minden apróságot engedélyeztetni, vagy épp azt is, hogy a helyszín kibérlésénél egységesen ugyanazt a négyzetméterárat kelljen fizetni, függetlenül attól, hogy Budapest melyik kerületében vannak, illetve hogy kerületi vagy fővárosi kezelésű helyről van szó. De azt is ő érte el, hogy a filmek gyerekszereplőire ne vonatkozzon a – más szakmákban teljesen logikus – éjszakai tilalom a gyerekmunkára.

Apróbb változtatásokra állandóan szükség lehet a szakértő szerint. Példaként azt említette, hogy egy drónos filmezés engedélyezése jelenleg nagyjából két hétbe telik, vagy azt, hogy ha egy utca kiürítésekor el kell szállíttatni az ott hagyott autókat, akkor sok esetben ezeket a gyártó költségén teszik meg, holott ő elvileg az üres utcáért fizetett. Nem ez jut először a legtöbbek eszébe, ha a filmiparról gondolkoznak, de pont az ilyen ügyekben lehetne kis egyszerűsítéssel sok problémát megoldani.

Radnai Károly szerint ugyanakkor a legjobbat azzal tehetik a filmiparral, ha alapvetően nem változtatják meg a működése lényegét befolyásoló szabályokat. Néha a legjobb szándék ellenére is egy jogszabályváltozás komoly lavinát indíthat el, ha átgondolatlanul vezetik be. Nagyon fontos lesz például, hogy ha valóban a kata-rendszer szigorítását tervezik, akkor azt a filmipar versenyképességi szempontjainak figyelembevételével tegyék. Azt ugyanis szerinte nem bírná el a költségszerkezet, ha a kata szigorodásával a stábtagok és színészek javadalmazásának bruttó költsége megugrana. Márpedig a normál munkavállalásra rakódó közterhekkel egy munkavállaló kétszer annyiba kerülne, mint egy katás vállalkozó. Mint elmondta, már elkezdődtek a szakmán belül az egyeztetések, hogy „menjünk elé a problémának”. A katát valóban túlhasználják, de meg kell őrizni a versenyképességet – magyarázta.

Vezetőkép: Jennifer Lawrence a Vörös veréb című film egyik jelenetében a budapesti operaházban