Varga-Damm Andrea is kilép a Jobbik-frakcióból
Az országgyűlési választások óta kilenc képviselő hagyta ott a Jobbik-frakciót.
Az országgyűlési választások óta kilenc képviselő hagyta ott a Jobbik-frakciót.
Lemond parlamenti alelnöki tisztségéről, és kilép a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjából Sneider Tamás. Nem ő az egyetlen, aki távozik a frakcióból.
Negyedik tagját veszíthet el a párt frakciója az év eleje óta.
A közpénzek elköltését vizsgáló újságírók munkáját is ellehetetleníti, ha a költségvetési szervek és a bíróság gyakorlatában általánossá válik, hogy a GDPR-ra hivatkozva tartanak vissza magánszemélyekre vonatkozó adatokat. A hvg.hu pillanatnyilag az Országgyűlés Hivatalával áll hadban, mert meg szeretnénk tudni, hogy a pártfrakcióknak ki ad sok tíz- és százmillióért tanácsokat.
Jelentősen szűkítette az ellenzék mozgásterét a Fidesz a most elfogadott törvény- illetve házszabálymódosítással, pontokba szedtük a fő változásokat.
A Fidesz szerint a választói akarat érvényesül azzal, hogy a független képviselők nem ülhetnek be egy frakcióba sem, a politikai elemző nem pont így látja.
Nem lenne meglepő, ha a polgármester a pártból is kilépne.
Az mfor.hu vette észre a parlament honlapján közzétett listát, amely szerint december 11-én szaktanácsadásra kötöttek szerződést a Clavis Consulting Kft.-vel. A december 31-ig szóló megbízást Kocsis Máté írta alá, az értéke pedig nettó 11,4 millió forint volt.
Volnert pénteken zárta ki a Jobbik-frakció, a párt alelnöke ellen etikai vizsgálat is indult.
Otthagyja a Liberális Bősz Anett a Párbeszéd frakcióját, aki az MSZP-Párbeszéd-Liberálisok szövetség tagjaként jutott be, mivel Fodor Gábort már nem akarták listára venni.
Nyolc emberre vetül a gyanú árnyéka.
Kocsis Máté újdonsült frakcióvezető beszélt az előttük álló tervekről a TV2 Mokkájában.