Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nem lenne meglepő, ha a polgármester a pártból is kilépne.
Nem az MSZP, hanem az új, Összefogás Szegedért Egyesület frakciójában folytatja a munkát Botka László a szegedi képviselő-testületben, ezt a pénteki alakulóülésen jelentette be a polgármester – írja a 24.hu.
Botka mellett Joób Márton, Avramov András, Kovács Tamás és Simon-Fiala Donát lesz tagja a testületnek. Nem lenne meglepő, ha Botka László az MSZP-ből is kilépne, a polgármester azt mondta hvg.hu-nak, hogy erről először a pártjával kell egyeztetnie.
Az Összefogás Szegedért Egyesület mellett az MSZP-nek, a DK-nak és a Momentumnak is lesz önálló képviselőcsoportja, a kormányoldalon pedig külön fideszes és külön KDNP-s frakció alakul.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.