Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
A Párbeszédnek csak három képviselője jutott parlamentbe, Karácsony Gergely helyére más ül, benn Tordai Bence – ha Kövér László beengedi, ugyanis korábban örökre kitiltotta –, Szabó Tímea pedig egyéniben győzött.
A trükk az, hogy a Liberálisoktól Bősz Anett lesz a negyedik frakciótag, az ötödiket pedig az MSZP adja, Burány Sándor személyében. Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető szerint a kettő több, mint az egy, mondta a Blikknek, a két képviselőcsoport a Fidesz és a KDNP mintájára frakciószövetséget alkot, hogy kiaknázzák a támogatási rendszer lehetőségeit.
A bulvárlap számításai szerint ezzel anyagilag sem járnak rosszul, a működési kiadásokra havi 7,5 millió forinttal jut több, és öt emberrel többet tudnak alkalmazni, mint ha egyetlen frakciót alkotna a húsz ember. Az ötök bérkerete havi 3,75 millió forint, amit szabadon átcsoportosíthatnak. Két párbeszédes politikus személyesen is jobban jár, mivel egy képviselő frakcióvezetői, a másik pedig frakcióvezető-helyettesi fizetésre lesz jogosult. Az előbbinek a havi illetménye 1,3 millió forint, a másiknak pedig 1 millió forint, vagyis magasabb lesz a 750 ezer forintos képviselői alapilletménynél.
Ez éves szinten 135 milliós pluszt jelenthet.
(Blikk)