#fuvarozás




E-útdíj: Vannak utak, ahol garantáltan nem ellenőriznek
 

E-útdíj: Vannak utak, ahol garantáltan nem ellenőriznek

A kincstár örülhet, egyelőre terv szerint folynak be az elektronikus útdíjpénzek, ugyanakkor a kisebb fuvarozók nehéz helyzetbe kerültek. A számukra nyújtott útdíjhitel kamata magas, így nem tudni, hogy a nagyok mellett meddig maradhatnak talpon. Az útdíjrendszert eközben már Brüsszel is vizsgálja, a szakma szerint az átláthatóbb díjszámítás irányába kellene elindulni, de még díjcsökkentés is benne lehet a pakliban. Közben az egyik legnagyobb probléma, hogy a rendszer nem működik hézagmentesen, könnyen lehet bliccelni.

Nagy Gergő Nagy Gergő

Egekbe szökhet az élelmiszerár az e-útdíj miatt
 

Egekbe szökhet az élelmiszerár az e-útdíj miatt

Az e-útdíj az élelmiszeriparnak azért is különösen hátrányos, mert a termékek tömegre vetített értéke jóval kisebb más árukhoz, például az elektronikai termékekhez képest – mondja az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége. Különösen a kkv-k szenvedhetik meg a változást.

MTI MTI

A fuvarozók tenyerébe csapott a kormány
 

A fuvarozók tenyerébe csapott a kormány

Csökken a légrugós kamionok gépjármű adója, a használatarányos útdíj (e-útdíj) 7,5 százaléka levonható lesz a helyi iparűzési adóból, és az e-útdíj fizetését szolgáló kedvezményes forgóeszközhitelhez jutnak a fuvarozók - erről írt alá megállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és három fuvarozó szervezet képviselője hétfőn Budapesten.

MTI MTI

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a fuvarozóknak júliustól
 

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a fuvarozóknak júliustól

Jelentősen drágítja a fuvarköltséget júliustól az útdíj, az Ipsos által megkérdezett 300 logisztikai döntéshozó háromnegyede ugyanakkor nem számolt az idei költségek tervezésénél a díj bevezetésével, és 45 százalékuk nem tartja elfogadhatónak, ha a logisztikai szolgáltató áremelést kezdeményez az útdíj miatt.

MTI MTI

Korrupcióval csak kártyavár építhető
 

Korrupcióval csak kártyavár építhető

A kkv szektorban a cégvezetők és az értékesítésben dolgozók nem kellően tájékozottak korrupciós és ezt megelőző kérdésekben. Egy-egy korrupciós-esélyes szituációban célravezető már a tárgyalások legelején tisztázni, hogy milyen értékrend mentén születhet üzletkötés.

hvg.hu hvg.hu

Wáberer: A válságot arra használjuk, hogy növekedjünk
 

Wáberer: A válságot arra használjuk, hogy növekedjünk

Az állami tulajdonba került Rába igazgatóságába nem azért ült be, mert hatni tudna azokra a gyártókra, melyeknek a Rába beszállíthat – állítja Wáberer György, a Waberer's logisztikai holding elnök-vezérigazgatója, aki a Napi Gazdaság Top 100-as listáján tavaly a 10. leggazdagabb magyar volt. Az e-útdíj bevezetésével párhuzamosan szerinte egy tucat kisadót meg kellene szüntetni a fuvarozók versenyképessége érdekében. Wáberer szerint ez nem kizárt: a szektor kapcsolatát a kormányzattal pozitívnak ítéli.

Szabó M. István Szabó M. István


Elektronikus útdíj: versenyfutás az idővel
 

Elektronikus útdíj: versenyfutás az idővel

Elődeinek jó pár éves halogatása után a Fidesz-kormány azt ígéri, alig két év alatt végez a használatarányos elektronikus útdíj bevezetésének szakmai és technológiai előkészítésével. A költségvetési bevételek növelésével kapcsolatos nyomás felgyorsíthatja a munkát, de egyes elemzők szerint így is csak feszített tempó mellett lehet tartani az indulás 2013-as tervezett időpontját.

hvg.hu hvg.hu

GPS flottakövetés: hétmilliárdos megtakarítás
 

GPS flottakövetés: hétmilliárdos megtakarítás

Az elmúlt egy évben mintegy hétmilliárd forintos megtakarítást értek el Magyarországon a vállalkozások azzal, hogy GPS flottakövetéssel látták el járműveiket. A piac még messze nem telített, az alkalmazások kiépítésében a közműszolgáltatók és a multinacionális vállalatok járnak az élen. Mindeközben a GPS nyomkövetés felhasználási területe is folyamatosan bővül.

hvg.hu hvg.hu

Bajba kerülhetnek Görögországban a magyar kamionosok
 

Bajba kerülhetnek Görögországban a magyar kamionosok

A külügyminisztérium felhívja mindazok figyelmét, akik a napokban közúton vagy tengeri úton mennek Görögországba, hogy a görög teherfuvarozók szakszervezete az országhatár jó néhány pontján - a többi közt a feketén dolgozó külföldi szállítmányozók elleni tiltakozásul - az adott helyeken meghatározatlan időre lezárta a vámhivatalokhoz vezető utakat.

OS OS


Itt az újabb brutális megszorítás
 

Itt az újabb brutális megszorítás

Újabb megszorítást jelentett be Varga Mihály: a tranzakciós adó kétszeresére, 6 ezrelékre emelkedik, a vállalkozások telefonadója 2-ről 3 forintra nő. A változások augusztus elején léphetnek életbe.

hvg.hu hvg.hu

Egyre nagyobb bajban a fuvarozók
 

Egyre nagyobb bajban a fuvarozók

A fuvarozók és logisztikai tevékenységgel foglalkozók körében 3 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója az első negyedévben 2011 azonos időszakához képest, ami elmarad ugyan a 25 százalékos nemzetgazdasági átlagtól, de az eljárások száma még mindig magas - írta a Világgazdaság kedden a Coface Hungary hitelbiztosító elemzése alapján.

MTI MTI

Pénzügyi tőkéscsoport vásárolta be magát a Waberer's Holdingba
 

Pénzügyi tőkéscsoport vásárolta be magát a Waberer's Holdingba

Közgyűlési határozattal lezárult a Mid Europa Partners (MEP) Waberer's Holding Zrt.-ben vásárolt 49,05 százalékos tulajdonrészének tranzakciója, a zárás valamennyi előfeltétele határidőre teljesült, beleértve az érintett országok versenyhatóságainak engedélyeit is – közölte a vállalatcsoport csütörtökön.

MTI MTI