Harminc óra után élve került elő egy kétgyermekes anya a romok alól Mianmarban
A halálos áldozatok száma már 1600 felett jár.
A halálos áldozatok száma már 1600 felett jár.
Legalább 694-re nőtt a Mianmart sújtó erős földrengés halálos áldozatainak száma, és 1670-en megsérültek – közölte az ország katonai vezetése szombaton az állami médiában. Nemzetközi mentőcsapatok érkeznek az országba.
A földmozgás miatt a bangkoki magyar külképviseleten dolgozóknak el kellett hagyniuk a nagykövetség épületét.
Van kórház, ahová annyi sérült érkezett, hogy már csak a földön férnek el.
Percekig mozgott a föld.
Bangkokban több épületet kiürítettek.
Amerikai turisták érkeztek elsőként a szigetre, bíznak benne, hogy nem lesz gond.
A földmozgást Salgótarjánban és környékén érezték, károkról nem érkezett jelentés.
A lakosok az utcára menekültek, a környéken több iskola zárva tartott, súlyos sérültekről egyelőre nincs hír.
Közepes, 3,9-es erősségű földrengés rázta meg Hollywoodot vasárnap.
Egy tatai molnár atomnagyhatalommá akarta tenni 1925-ben a Trianon miatt gyászba borult országot, feldühödött matyók pedig máglyára vetették a cseh és osztrák giccset, ha lehet hinni az akkori lapok tudósításainak. Észak-Magyarországot károkat okozó, súlyos földrengés rázta meg, Nagyváradon pedig elképesztő hanyagság miatt robbant fel egy vonat. Száz éve arra is kereste a választ a sajtó, hogy spiritiszta volt-e Kossuth Lajos, és hírt adtak arról a holdfogyatkozásról, amiről még a csillagászok is megfeledkeztek.
Ritka baki történt Brazíliában: tévesen riasztotta az embereket az Android beépített földrengésjelző rendszere. A Google is megszólalt az ügyben.
Nincs összefüggés a Földközi-tenger térségét megrázó földrengések között, Szantorininél egy olyan helyre nyomult be a magma, ahol még nem volt vulkánkitörés, a Nápolyi-öbölben a „szokásos” földmozgás rázta meg a helyieket és Messinánál sem szokatlan jelenség, ha megmozdul a föld. Az Etna pedig egy aktív tűzhányó, ami ismét kitört.
A földrengések epicentruma szép lassan Amorgósz felé vándorol.
A rengés 13 kilométeres mélységben keletkezett, károkról nem érkezett jelentés.
Hogy milyen mélységben, azt még vizsgálja az olasz geofizikai intézet.
Kedd hajnalban volt egy 4,7-es erősségű rengés is a szigetnél.
Több száz rengést észleltek Szantorini görög sziget térségében. A földmozgások egyre intenzívebbek és gyakoribbak, csak vasárnap délelőtt 30 történt a térségben a tengerfenék alatt.