#fülszöveg

Farkas Zoltán: Isten, haza, blamázs

Tóth Gabi és Mészáros Lőrinc esete elárulja, hogy az Isten, a haza és a család tisztelete kizárólag a híveknek kötelező, a tan apostolainak nem, a mennyországba vezető lelki szegénység nem követeli meg a földi szegénységet, nem zárja ki a hivalkodást. Ez a HVG hetilap ajánlója.







Hamvay Péter: Csak nézünk, mint a moziban

Ahogy Párizs, Berlin vagy épp Moszkva utcáin játszódó amerikai filmekben egy-egy villanásnyira feltűnik a budapesti Operaház, a Lánchíd vagy a Bazilika, és egy pillanat alatt agyoncsapja az illúziót, úgy villan elő Magyarország egyik legsikeresebb, 250 milliárdos iparága, a külföldi filmek és Netflix-sorozatok bérgyártásának üzlete mögött a NER. A piknikhangya ezúttal Fókuszban rovatunk volt, amely kiderítette, hogy a reflektorfényt igencsak kerülő üzletemberek hogyan férkőztek a takarásban lévő kasszához.


Kocsis Györgyi: Megszoksz vagy megszöksz

A HVG részletesen foglalkozik az Orbán-kormány által indított, gazdaságpolitikának beállított piramisjátékkal, aminek végső célja, hogy a közmondásos „Mari néni” más befektetési formákban vagy párnacihában őrizgetett megtakarítását a pénzügyi örvénybe keveredett állam a maga megmentésére markolja föl.






Hamvay Péter: Nem gyerekjáték

A HVG címlapsztorijából kiderül, hogy tíz év alatt 18 százalékkal nőtt a családoktól elszakított, nevelésbe vett gyermekek száma, 14 ezerről 16 ezerre gyarapodott a gyermekpszichiátriai esetek köre, az Európai Unió átlagánál kétszer-háromszor több a 18 évesnél fiatalabb anyák aránya, és csaknem harmadára esett vissza a védőnők találkozásainak száma a várandós anyákkal. Ez a HVG hetilap ajánlója.



Nagy Gábor: Jóbarát és Présember

A Nemzetközi Beruházási Bankot úgy ütötték ki az amerikaiak, hogy a pofon szelét Orbán Viktor is érezhesse - írja az e heti HVG, amely az amerikai–magyar kapcsolatok időnként riogató szellemvasútjára invitálja olvasóit.


Jakus Ibolya: Ehhez gyomor kell!

Orbán félezermilliárd forintnyi vagyont rakott a miniszterként megbukott vazallusa alá járműipari és hadiipari vállalatcsoportok formájában, miközben a kormánypárt az amerikai szélsőjobbról importálja a woke-ellenes ideológiát. Ez a HVG hetilap ajánlója.





Hamvay Péter: Látni a porviharban

A miniszterelnök arra számított, hogy egy elhúzódó állóháború esetén a világ belefárad annak finanszírozásába, de úgy tűnik, nem ez a forgatókönyv valósul meg - többek között erről is írunk az e heti HVG-ben, Fókuszban rovatunk pedig azt próbálja kideríteni, hogyan lehetett volna elkerülni az idehaza példátlan méretű, 42 autót érintő, halálos áldozattal is járó tömegkarambolt.