Ilyen az, amikor egy miniszterelnök képzavarba bonyolódik. Sületlenségeket beszél.

Petőfi, amint odakanyarintja a tizenkét pont elé, hogy legyen béke. Amint fellázad az európai szuperállam ellen. Amint Vígh Lászlóval azt mondja, a sajtó feladata, hogy a hatalmat segítse. Amint belekarol Orbán Balázsba: tudod, mit, uraljuk együtt a médiát, hogy uralhassuk ennek az országnak a gondolkodását – és az egész országot.

Bármit meg lehet tenni egy olyan országban, ahol Petőfit rég elfelejtették. Mint Mátrai István tervező-grafikusművész montázsán. Pedig volna az életműben ajánlott irodalom bőven, mindjárt 1848 februárjából: „A szellem rab, s mi fönn tartjuk nyakunkat, / S szabad nemzetnek csúfoljuk magunkat! / Szolgák vagyunk, rabszolgánál szolgábbak / Megvetésére a kerek világnak!”

Van abban valami vészjósló, ha egy politikus a honi kultúra s történelem valamennyi elemét önigazolásra használja. Arra, hogy saját dicsőségessége képzetét keltse. Orbán Viktort hatalmas apparátus segíti abban, hogy csalhatatlan vezetőt építsen fel belőle, aki a nép fia volt egykoron, s a nemzet atyjává lett. „A vezérbe helyezett bizalom felülír minden racionális megfontolást” – véli Apor Balázs történész. A vele készült interjút és a formálódó Orbán-kultuszt Fókuszban rovatunk mutatja be.

„Ha tehetném, az írás-olvasás mellett kötelezővé tenném a kritikus gondolkodás oktatását is” – kontráz Elliot Aronson, A társas lény című szociálpszichológiai alapmű szerzője, aki szerint „katasztrofálissá válhat, ha egy politikus megpróbál kitartani valamely korábbi tévedése mellett”. No hiszen. Minél központosítottabb a hatalom, annál jobban nő a súlyos tévedések esélye. Ilyen volt, amikor az 1950-es években a vas és acél országát akarták megteremteni a semmiből, és ilyen az is, hogy az akkugyártó nagyhatalommá válás érdekében túldimenzionált terveket sző a kormány, megannyi veszélynek kitéve a dolgozókat. Az elmúlt évek súlyos eladósodása pedig sérülékennyé tette a magyar gazdaságot, amelyet most a bankcsődök hatása fenyeget. Rovatról rovatra vesszük sorra e jelenségeket.

„Franciaország és India határos, / De köztök az út nem nagyon mulatságos” – írja Petőfi a János vitézben. Mesevilágban tévedt el a magyar Országgyűlés elnöke, aki nem ismeri Európa térképét. Mesevilág sejlik fel más cikkeinkből is. Az orosz cár – pardon, elnök – ellen elfogatóparancsot adott ki egy nemzetközi bíróság, két ősi ellenség, Szaúd-Arábia és Irán kibékül, no és egy szeretethiányos szegénylegényt, ha nem is Jancsit, hanem Garyt, szimpatizánsok serege tart a csúcson. Felidézzük a francia akadémia tagjává választott Nobel-díjas perui író, Mario Vargas Llosa eszmei kalandozásait is, aki tapasztalatait így összegezte: egyik demokrácia sem születik tökéletesnek, és egyik sem lesz azzá, mégis magasabb rendű az önkényuralmi és totális rendszereknél; azért, mert tökéletesíthető.

A Petőfi-álruhásoknak pedig szóljon az igazi: „Sokat beszéltek, szépet is beszéltek, / Jót is, de ebbül a hon még nem él meg.”

FARKAS ZOLTÁN

szerkesztő