Gáztámadás: hogyan gazdagszik Mészáros a rezsipénzeken?
Vezetőváltás árulkodik a felcsúti milliárdos energiapiaci terjeszkedésének valódi irányáról, miközben Putyin tárgyalásai új lehetőséget is felvillantottak a milliárdos előtt.
Vezetőváltás árulkodik a felcsúti milliárdos energiapiaci terjeszkedésének valódi irányáról, miközben Putyin tárgyalásai új lehetőséget is felvillantottak a milliárdos előtt.
2019 még jó év lesz, de utána jelentős visszaesés lesz tapasztalható.
Ha Brüsszelben elmarasztalják, az egykori nemzeti légitársaság még létező leányvállalatának, a földi kiszolgálást végző Malév Ground Handlingnek is befellegzett. Hosszú évek óta tömik adóforintokkal a céget.
A HVG Top 500-ban szereplő cégek adatainak legkritikusabb számolgatása is azt mutatja, hogy gyorsabban gyarapodtak, mint a magyar GDP.
"Csak" 5600-zal csökkent tavaly Magyarország lélekszáma a KSH szerint, s ma már ott tartunk, hogy ez kisebb szenzációnak tekinthető. Ám ez nem jelenti a születések és a halálozások száma közti különbség csökkenését.
A legnagyobb magyar vállalatok HVG-rangsorából kiderül, hogy sok, az energiapiacon érdekelt társaság nem magának köszönheti bevételei látványos növekedését.
Az Egyesült Államok és Kína összecsapása fegyveres konfliktust leszámítva minden fronton zajlik, és ez a folyamat várhatóan nem is ér véget a mi életünkben.
Az Antenna Hungárián keresztül veszi meg a Telenor negyedét az állam, amelynek ezek szerint nem az volt a legfőbb szempontja, hogy a verseny növelése érdekében legyen egy negyedik szereplő is a piacon.
A HVG Top 500-ban szereplő nagyvállalatok a magyar gazdaság legfontosabb szereplői. Ahogy a nagy egészben, úgy ebben az elit körben is külön csoportot képeznek az állami és – a magyar közgazdaság-tudomány specialitásaként – a "kormányfőközeli" cégek.
Magyarország a második legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi felülvizsgált jelentése szerint. Ugyanebből az is kiderül, hogy lassul az euróövezet gazdasági bővülése, különösen a kereskedelem és a feldolgozóipar teljesítményének mérséklődése miatt.
Van az a pénz, aminek pusztán már az ígérete is képes válságba jutott házasságokat megmenteni – még ha esetleg csak átmenetileg is. Ezt látszik bizonyítani a nemrég nyilvánosságra hozott friss statisztika, amely a válások számának tavalyi jelentős visszaeséséről árulkodik.
Elektromos autók akkumulátorainak gyártásához bővíti üzemét a Samsung Gödön. Ehhez 25 hektár erdőt már kiirtottak, a település egyes részein a zajnál már csak az lakók elégedetlensége nagyobb. Helyszíni videóriport az épülő akkumulátorgyárról.
Az utóbbi években leginkább botrányokkal került a hírekbe a Tesla, most a tervezettnél előbb nyit gyárat Sanghajban és dobja piacra új crossoverét.
A szakszervezetek Franciaországban (is) annyira hatékonyan ellenzik a nyitvatartás meghosszabbítását, hogy néhány élelmiszerüzlet újabban a szervezett dolgozók helyett automatákkal fogadja a késői vagy hétvégi bevásárlókat.
A repülőgépmérnökök mellett orvosok is vizsgálják a legnépszerűbb ausztrál légitársaság New York-Sydney és London-Sydney járatának lehetőségét. Az üzemanyagtartályok kibővíthetősége mellett kérdés az is, hogy az utasok hogyan bírják majd a 20 órás bezártságot, miközben leszállás nélkül 13 időzónán repülnek át.
Aki nem tud eleget egy termékről, az ráfizet, de pontosan mennyire? Mennyi energiát kell beletenni az árak összehasonlításába, és mit lehet tenni, hogy a politikusok közül se csak azokat választhassuk, akiket már ismerünk? A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunkat az információs aszimmetria áttekintésével folytatjuk.
Az okosadat-használat alapvető fontosságúvá válik, enélkül nem lesz elképzelhető a kockázatelemzés és -kezelés sem. A módszerek azonban nem csak a gazdaságra hatnak, hanem a jövőképünket is átalakítják. A Bisnode tizedik, jubileumi konferenciáján jártunk.
Mi kell ahhoz, hogy valaki elindítson egy fiatalokat megszólító, lendületes start-upot? Csányi Péter, a Vates társalapítója Angliában végzett, vállalkozói karrierjét mégis Magyarországon indította el. Haza lehet jönni cikksorozatunkban azt nézzük meg, hogy mennyi igaz a külföldön tanuló fiatalok körében hirdetett tündérmeséből, mely szerint hazájukat elhagyva az ígéret földje vár rájuk. Egyben adódik a kérdés: érdemes-e visszatérni?
Megállhat a magyar újautó-piac látványos növekedése. Mivel szigorodtak a károsanyag-kibocsátási szabályok, a kereskedők sok olyan autót adtak el papíron az első három negyedévben, amelyeket szeptembertől már nem lehetne.
A magyar gazdaság máris megérzi Nagy-Britannia távolodását az Európai Uniótól: a kölcsönös külkereskedelmi forgalom zsugorodik, a brit befektetések csökkennek, a brit cégek egyre kevesebb embert foglalkoztatnak Magyarországon.