Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magyarország a második legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi felülvizsgált jelentése szerint. Ugyanebből az is kiderül, hogy lassul az euróövezet gazdasági bővülése, különösen a kereskedelem és a feldolgozóipar teljesítményének mérséklődése miatt.
Az európai regionális növekedési prognózisában az IMF megerősítette, hogy Magyarország hazai összterméke (GDP) 4,6 százalékkal nő a tavalyi 4,9 százalék után. Az adat megegyezik az IMF októberi becslésével, amikor egy százalékponttal javította az idei magyar GDP-növekedési előrejelzését a tavaszi várakozásához viszonyítva.
Az valutaalap adatai szerint 5,1 százalékos gazdasági növekedésével idén csak Málta előzheti meg Magyarországot.
A szervezet várakozásai szerint a magyar gazdaság jövőre 3,3 százalékkal bővül, ami szintén megegyezik az októberi előrejelzéssel – ez 0,6 százalékponttal múlta felül a tavaszi becslést. 2021-ben 2,9 százalékos gazdasági növekedést jósolnak.
Jelentésében a Magyarországra vonatkozó inflációs előrejelzését is megerősítette az IMF. Az éves átlagos infláció eszerint a tavalyi 2,8 százalék után az idén és jövőre egyaránt 3,4 százalék lehet. Tavaszi prognózisában a szervezet az idei évre 3,2 százalékos, 2020-ra 3,1 százalékos inflációt jelzett. 2021-re pedig 3,3 százalékos inflációval számol.
Azt az októberi előrejelzését is megerősítette szerdán az IMF, hogy lassul az euróövezet gazdasági bővülése, különösen a kereskedelem és a feldolgozóipar teljesítményének mérséklődése miatt.
A valutaalap szerint Európa térségeinek többségében a növekedés lassulását elsősorban külső tényezők váltják ki. Ezzel együtt már jelentkeznek a belső kereslet mérséklődésének első jelei is, így például a beruházások területén. A szolgáltatások és a belső fogyasztás helyzete azonban egyelőre stabil, részben annak a hatására, hogy a foglalkoztatás kedvezően alakul.
Októberi prognózisához hasonlóan az IMF továbbra is azzal számol, hogy az euróövezet GDP-növekedése a 2018-as 1,9 százalék után az idén 1,2 százalék, jövőre pedig 1,4 százalék lesz. Ez az előző, júliusi prognózishoz képest az idei évre 0,1 százalékponttal, 2020-ra pedig 0,2 százalékponttal alacsonyabb, és 2021-ben is 1,4 százalékos GDP-növekedést becsül az euróövezetben.
Az euróövezet inflációs előrejelzésén sem változtatott legújabb becslésében az IMF: a tavalyi 1,8 százalék után idén 1,2 százalék, jövőre pedig 1,4 százalék várható, ami 2021-ben 1,5 százalék lehet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.