Most még pörög az autópiac, de már gyűlnek a sötét fellegek

3 perc

2019.10.28. 12:00

Megállhat a magyar újautó-piac látványos növekedése. Mivel szigorodtak a károsanyag-kibocsátási szabályok, a kereskedők sok olyan autót adtak el papíron az első három negyedévben, amelyeket szeptembertől már nem lehetne.

Az idén várhatóan mintegy 160 ezer új személyautót helyeznek forgalomba Magyarországon, s ezzel a hazai piac eléri a 2008-as válság előtti szintet. A legnépszerűbbek az idén is a Suzukik – közülük is a Vitarák –, a japán márkát a Ford, az Opel és a Volkswagen követi.

Suzuki Vitara /// A legnépszerűbb
Hamvas Tamás

A tavalyinál 17-18 százalékkal nagyobb eladásokat alapvetően két tényező dobta meg. Az egyik a nagycsaládosoknak a hétüléses járművekre adott 2,5 millió forintos kedvezmény, amelyet kihasználva mintegy húszezer igénylést nyújtottak már be, igaz, az idén ezek közül csak néhány ezret adnak majd át.

A másik pedig a WLTP 2 (Worldwide Harmonized Light-Duty Vehicles Test Procedure) nevű, az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek ellenőrzésére hivatott új tesztelési módszer szeptemberi bevezetése. Emiatt ugyanis a kereskedők sok, szeptember után új autóként hivatalosan nem árusítható járművet úgy helyeztek forgalomba, hogy azokat a valóságban még nem adták el. Ezek a kocsik azonban szerepelnek az idei eladások között, így a számok a valóságosnál több eladott járművet mutatnak. 

Hasonló történt egy évvel korábban, amikor a WLTP első, még nem finomított változatát vezették be: a kereskedők ekkor is forgalomba helyeztek később már nem árusítható kocsikat. A különbség annyi, hogy 2020-ban már nem lesz további WLTP-szigorítás, így hasonló trükkökre sem lesz szükség.

Akciózzák az ősztől már nem forgalmazható autókat a kereskedők

Részben ez az oka, hogy száguld az új autók piaca.