#gazdaságpolitika







Ha akarna, se tudna most hihető költségvetést összerakni a kormány?
 

Ha akarna, se tudna most hihető költségvetést összerakni a kormány?

Annak már nagy hagyományai vannak, hogy a kormány egy éjszakai Magyar Közlönyben ad ki nagy jelentőségű rendeleteket, de most egész új szintre lépünk: azt várja mindenki, aki ma Magyarországon a gazdasággal foglalkozik, vajon mikor jelenik meg a Közlöny, amelyben majd közzéteszik a 2023-as költségvetést. Ugyan a büdzsét még júliusban megszavazta a parlament, már akkor is lehetett látni, hogy a tervezet számai csak akkor lesznek tarthatók, ha a legoptimistább forgatókönyv jön be itthon és a világ más részein is, optimizmusra pedig, ahogy akkor, azóta sincs sokkal több ok.

Gyükeri Mercédesz, Sztojcsev Iván Gyükeri Mercédesz, Sztojcsev Iván






Matolcsy: Az ársapkák inflációs többletet okoznak
 

Matolcsy: Az ársapkák inflációs többletet okoznak

Egy ellenzéki politikus szerint ez volt az Orbán-kormány őszödi beszéde, Matolcsy György jegybankelnök ugyanis arról beszélt egy bizottsági meghallgatáson, hogy az óriási magyar infláció nem szankciós, vagy háborús infláció, hiszen az még 2021 nyarán indult növekedésnek az energiaárak miatt.

hvg.hu hvg.hu



Farkas Zoltán: Vészt jelez, hogy a kormány mintha külsősök ötleteit nyúlná le
 

Farkas Zoltán: Vészt jelez, hogy a kormány mintha külsősök ötleteit nyúlná le

Ünneplendő a fordulat, írja szerzőnk, hogy a kormány, legalábbis úgy tűnik, bizonyos kérdésekben mostanság úgy jár el, ahogyan azt nem éppen a köreiből való szakemberek javasolják. Még akkor is, ha csupán annyi történt, hogy a kibiceket a jegybanki vezetők ezúttal nem oktatták ki, nem gyepálták és még csak be sem perelték, hanem szimplán használatba vették ötleteiket. Vélemény.





Szerbia olajvezetéket épít Magyarország felé
 

Szerbia olajvezetéket épít Magyarország felé

Horvátország bebizonyította, hogy nem megbízható partner, ezért Szerbia olajvezetéket épít Magyarország felé – jelentette be a hétvégén Alekszandar Vucsics szerb államfő. A vezeték Újvidéket és a Szegedhez közeli Algyőt kötné össze.

hvg.hu hvg.hu