„Miért fontos ez magának? Kedves uram” – kérdezett vissza a fonói gyilkos a Tények újságírójának, amikor a bíróság folyosóján forgató stáb tettéről kérdezte – írja a Blikk a Tények híradás alapján.
Az újságíró arról kérdezte az elkövetőt, hogy tisztában van-e azzal, amit csinált, illetve szerette volna megtudni, miért követte el a gyilkosságokat. A bíróság folyosóján ülő férfi azonban válasz helyett a fent idézett kérdéssel reagált, majd a riporter újbóli érdeklődése után egy fokkal ingerültebben azt kérdezte: „Maga ki, hogy engem kérdezget? Kinek hiszi magát?”.
Mint korábban megírtuk, a 31 éves gyanúsított péntek délután támadt rá egy kisbolt női alkalmazottjára és két járókelőre a Somogy megyei településen, a bántalmazás következtében az eladó a helyszínen életét vesztette, a másik két embert súlyos sérüléssel szállították kórházba. A férfi ezután a helyszínről Siófokig menekült, ahol kocsijával egy árokba borult.
Hétfőn derült ki, hogy az egyik sérült, a helyi nyugdíjasklub vezetője a kórházban életét vesztette. A harmadik megtámadott személy a Tényeknek most arról beszélt, hogy az életét annak köszönheti, hogy egy ismerőse hólapáttal a segítségére sietett.
Az elkövetőt hétfőn letartóztatták, emberöléssel, életveszélyt okozó testi sérülés, valamint testi sérülés okozásával és kábítószerrel való visszaéléssel vádolják.
Nyitókép: police.hu