#hitelállomány

hvg.hu Vállalkozás

Sok-sok eurómilliárdon ülnek a környékbeli vállalkozások

Jelentős mennyiségű, 15 milliárd eurónyi forrás áll lekötve a régió cégeinél a forgótőke állományban. A folyamatok optimalizációjával a térség cégei bevételeik akár 10 százalékát is felszabadíthatnák – áll az EY legújabb, a témában készült regionális jelentésében. A nemzetközi tanácsadócég tanulmánya arra is rámutat, hogy a lehetőséget a közép- és kelet-európai régió már felismerte. A térség kiemelkedően teljesített Nyugat-Európához és az Egyesült Államokhoz képest 2012-ben.

Nagy Gergő Gazdaság

Északi veszedelem: Hitelbomba dagad az IKEA országában

Egy ingatlanpiaci válság jelei mutatkoznak Svédországban. Rendkívüli mértékben növekszik a háztartások hitelállománya, és bár a svéd bankrendszer erős, nincs túlkínálat sem, a lakásárak robbanása hamarosan korrekciót vonhat maga után. A fogyasztás visszaesésének a kis- és középvállalkozói szektor ihatja meg a levét. Mindeközben pedig az ország bankrendszere is átformálódhat. Spanyol ingatlanválság 2.0 a láthatáron?

MTI Gazdaság

Hiteltörlesztés helyett inkább költöttek a magyarok

Augusztusban a háztartások jóval nagyobb összeget vontak ki betéteikből, mint amennyivel hitelállományukat csökkentették, a nem pénzügyi vállalatok pedig sokkal több betétet helyeztek el, mint amennyi hitelt felvettek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról hétfőn közzétett jelentésből.

hvg.hu Gazdaság

A devizahitelezés problémája egyre lényegtelenebbé válik?

Miközben a válság mélypontján, 2009 márciusában, a deviza-lakáshitelek összértéke forintban 2715 milliárd forint volt – a GDP 10,7 százaléka –, mára ez "csupán" 1800 milliárd forint, körülbelül a GDP 6,3 százaléka, ami hatalmas javulás. A szerződések száma 223 ezerre csökkent, ami jelzi, hogy jelenleg már csak a lakosság kisebbsége rendelkezik ilyen jellegű hitellel. Valójában a devizahitelezés problémája egyre marginálisabbá kezd válni – írja Zsiday Viktor befektetési szakértő.

hvg.hu Gazdaság

Nem tudta megállítani a kormány a hitelek bedőlését

Tovább nőtt a rosszul fizető adósok aránya: a hátralékosok száma tízezerrel, 1,5 millióra emelkedett az ősszel. A jegybanki statisztikák szerint immár a teljes hitelállomány 8,14 százalékánál valószínűsítik, hogy az adós nem tud rendben törleszteni. A támogatott forinthiteleknél is sokasodnak a problémák.

MTI Gazdaság

MNB: csökkent a háztartások hitelállománya

A háztartások októberben mind forintban, mind devizában nettó hiteltörlesztők voltak, a tranzakciók eredőjeként 67,4 milliárd forinttal csökkent a hitelállományuk - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken a honlapján.

MTI Gazdaság

Olvad a háztartások hitelállománya

A háztartások forintban nettó hitelfelvevők, míg devizában nettó törlesztők voltak, a tranzakciók eredőjeként szeptemberben 40,3 milliárd forinttal csökkent a háztartások hitelállománya - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közölt legfrissebb adataiból.

MTI Gazdaság

Kósa januárig adott időt a kormánynak

Kósa Lajos szerint a kormánynak januárig megoldást kell találnia az önkormányzatok hitelállományára, mert különben a rendszer "működőképességében megbicsaklik" - a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere az m1 Az este című pénteki műsorában a megyei önkormányzatok konszolidációjához hasonló nagyságrendű lépést tartott szükségesnek.

MTI Gazdaság

PSZÁF: tovább zsugorodott a hitelezés

Tovább zsugorodott a hitelintézeti szektor mérlege, ezen belül az ügyfélhitelezés volumene júliusban; a fő finanszírozási elemek közül a belföldi ügyfélbetét-állomány kismértékben emelkedett, a közvetlen külföldi finanszírozás a korábbi trendnek megfelelően tovább csökkent - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) gyorselemzéséből.

MTI Gazdaság

Kevesebbel tartoznak a hitelesek a bankoknak

A háztartások forintban nettó hitelfelvevők, míg devizában nettó törlesztők voltak májusban és a tranzakciók eredőjeként a háztartások hitelállománya csökkent - jelentette pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hitelintézetek összevont mérlegének szezonálisan nem igazított adatai alapján.

1 2 3
Nyomoz a rendőrség a BKV visszavont busztendere miatt

Nyomoz a rendőrség a BKV visszavont busztendere miatt

"Írjam alá, vagy kirúgnak" – Így ment a statáriális jogviszonyváltás a kórházakban

"Írjam alá, vagy kirúgnak" – Így ment a statáriális jogviszonyváltás a kórházakban

A Microsoft elkezdi végre kijavítani a Windows 10 talán legbizarrabb hibáját

A Microsoft elkezdi végre kijavítani a Windows 10 talán legbizarrabb hibáját

Pajkaszeg újra pácban: jön A mi kis falunk újabb évada

Pajkaszeg újra pácban: jön A mi kis falunk újabb évada

Banksy festhetett menekülő rabot a híres readingi fegyház falára

Banksy festhetett menekülő rabot a híres readingi fegyház falára

521 lóerő és zöld rendszám, itt a szupersportos BMW 745Le

521 lóerő és zöld rendszám, itt a szupersportos BMW 745Le

15 ezer budapesti cég nem tudja befizetni az adóit a járvány miatt a kamara szerint

15 ezer budapesti cég nem tudja befizetni az adóit a járvány miatt a kamara szerint

Egy éve senki nem gondolta volna, hogy Tom és Jerry ekkorát robbant a mozikban

Egy éve senki nem gondolta volna, hogy Tom és Jerry ekkorát robbant a mozikban

A címlapról ajánljuk