Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jelentős mennyiségű, 15 milliárd eurónyi forrás áll lekötve a régió cégeinél a forgótőke állományban. A folyamatok optimalizációjával a térség cégei bevételeik akár 10 százalékát is felszabadíthatnák – áll az EY legújabb, a témában készült regionális jelentésében. A nemzetközi tanácsadócég tanulmánya arra is rámutat, hogy a lehetőséget a közép- és kelet-európai régió már felismerte. A térség kiemelkedően teljesített Nyugat-Európához és az Egyesült Államokhoz képest 2012-ben.
„A megtervezett és következetes forgótőke-gazdálkodással alapvető források szabadíthatók fel, melyeket a vállalkozások a növekedési terveik finanszírozására fordíthatnak – igaz ez különösen egy olyan környezetben, ahol a tőkéhez való hozzáférés továbbra is nehézséget okoz. A közép- és kelet-európai régióban működő vállalkozások előnyös helyzetben vannak, hiszen a forgótőke-gazdálkodás terén 2012-ben jól teljesítettek: a működésben lekötött forgótőke forgási ideje átlagosan 1 százalékkal csökkent, ami megközelítőleg 1 napi árbevételnek megfelelő tőke felszabadítását jelentette” – mondta Tüske Balázs, az EY Tranzakciós Tanácsadási Üzletágának partnere.
“Itt az ideje, hogy a vállalkozások felülvizsgálják a forgótőke-gazdálkodásukat, és hatékony stratégiákat dolgozzanak ki, melyek révén a működésből (követelések, készletek) felszabadított plusz forrásokat felhasználhatják a hitelállomány csökkentésére, a növekedés finanszírozására, a vállalkozás átalakítására, vagy akár a tulajdonosoknak történő osztalékfizetésre. Fegyelmezett, átgondolt forgótőke-gazdálkodással egy vállalkozás a működésből az éves árbevétele akár 10 százalékát is felszabadíthatja” – tette hozzá a szakember.
Az elemzés azt mutatta, hogy a felmérésben részt vevő 175 régiós vállalkozás összesen megközelítőleg 15 milliárd eurót tarthat szükségtelenül lekötve forgótőkeként. Ez az összeg a vállalatok éves árbevételének 4 százalékának felel meg.
Nyugat-Európához és az Egyesült Államokhoz képest a közép- és kelet-európai (CSE) régió kiemelkedően teljesített a forgótőke-gazdálkodás terén 2012-ben. A régió eredményei 2011-hez képest is jobbak: a forgótőke forgási sebessége 1 százalékkal (az olaj- és gázipart, valamint a bányászatot leszámítva 4 százalékkal) javult, ám 2005-höz képest ugyanez az arány 4 százalékos javulást mutat. A készletgazdálkodás terén azonban visszaesés tapasztalható, mivel a készletek forgási sebessége 5 százalékkal csökkent (az olaj- és gázipari, valamint bányászati készleteket leszámítva pedig 11 százalékkal). Ugyanebben az időszakban a készletek abszolút szintje is nőtt, jelezve, hogy a jövőben nagyobb figyelmet igényelhet az átgondolt készletgazdálkodás, a felesleges készletfelhalmozódás megakadályozása.
Bár a teljesítmény összességében javulást mutatott, az ágazatok között nagy különbségek látszanak – részben az eltérő gazdasági növekedés, részben az év folyamán ingadozó devizaárfolyamok hatására. A legjobban teljesítő ágazatok között volt a vegyipar, az élelmiszertermelés és -kiskereskedelem, valamint az acélipar, míg a járműipari beszállítók, a villamos közműcégek, a gyógyszeripari és a távközlési vállalatok gyengébben teljesítettek.
Mivel a forgótőke hatékony kezelésével a vállalkozások készpénzt szabadíthatnak fel, kiemelten fontos teljesítményének nyomonkövetése, a vevői kifogások kezelése, és a megfelelő kintlévőség-kezelési stratégia alkalmazása. Vagyis a vállalatoknak ezen a területen is egy komplex rendszert kell kialakítaniuk a hatékony működés érdekében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.