Milyen kánikula? Ruhába rejthető légkondival jön ki a Sony
Remek találmány a légkondi, de miért csak a szobába raknánk, ha a hátunkat is hűthetjük vele? A Sonynál kitalált eszköz épp így működik.
Remek találmány a légkondi, de miért csak a szobába raknánk, ha a hátunkat is hűthetjük vele? A Sonynál kitalált eszköz épp így működik.
Még egy mérsékelt mértékű globális felmelegedés is növelni fogja az energiaszükségletet a világon 2050-re – mutatták ki klímakutatók a Nature Communications című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban.
Áldásnak is, átoknak is tartják a tudósok a klimatizálást, amely társadalom-, kultúra- és történelemformáló erőből mára éghajlat-befolyásoló tényezővé vált.
Világszerte több mint egymilliárd embernek jelent komoly fenyegetést a globális felmelegedés miatti hőség a testük lehűtéséhez, az élelmiszerek és orvosságok tárolásához szükséges berendezések hiánya miatt – figyelmeztetett friss jelentésében egy non-profit szervezet.
A klimatizált járműveken ezután tudhatják az utasok, hova érdemes vagy hova nem érdemes ülniük, ha melegük van vagy éppen fáznak.
Hűtési távvezetéken keresztül alacsony hőmérsékletű hűtővízzel látnák el az épületeket.
A hűtési lánc kifejezés keveseknek mond valamit, pedig a végpontja szó szerint mindenki életében jelen van. Az élelmiszeripar és -kereskedelem életét gyakran megnehezítő folyamat rengeteg pénzt visz és rengeteg ételt pazarol el. Reformja már zajlik, a kulcs pedig a 21. század olaja, az adat.
Forróbb nyarakat és durva hideghullámokat hoz a klímaváltozás. Bár a szélsőséges időjárás ellen a kiemelkedően energiatakarékos passzív házak jelentik a legjobb védelmet, utólagos átalakításokkal a már álló házaknál is jelentős spórolást lehet elérni.
Ha a trendek folytatódnak, Európa húsz éven belül annyi energiát fog használni hűtésre, mint fűtésre. Égető szükség van tehát olyan innovatív megoldásokra, amelyek környezetbarát és energiatakarékos módon teszik elviselhetővé az otthonokat és a munkahelyeket a nagy melegben.
Néha a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldásokkal tudunk energiát spórolni, és komfortosabbá tenni otthonunkat.
Nem is olyan régen, tavaly szeptemberben nyílt meg a CEU megújult campusa, amelynek bejárásán a hvg.hu is ott volt. Akkor alighanem kevesen gondolták, hogy szinte napra pontosan hét hónappal később életbe lép az intézmény ellehetetlenítésével fenyegető jogszabály.
Felpörgött a légkondicionáló berendezések magyarországi piaca, sok szerelő naptára már júniusig tele van, így nagyjából mostanában van az utolsó pillanat arra, hogy aki a legmelegebbnek ígérkező nyári napok előtt klímát akar felszereltetni, "békés" körülmények között megvegye a készüléket.
Szenet szállító vasúti szerelvényt hűtenek a tűzoltók a kabai vasútállomáson. Hétfő este egy harminc vagonból álló szerelvény utolsó két kocsija kezdett füstölni.
Az előrejelzések szerint vasárnapig kitart a harmadfokú hőségriadó. A kínzó kánikulában a klíma egyre kevésbé nyújt megoldást mindenre: beáll tőle a nyakunk, begyullad a fülünk, folyik az orrunk, arról nem is beszélve, hogy használatával könnyen csillagászati villanyszámlát produkálhatunk. Legújabb tízes listánkban minden lakás- és háztípushoz ajánlunk alternatív, gyorsan, olcsón és könnyedén megvalósítható hűtési tippeket, amelyekkel nem lesz többé elviselhetetlen a hőség az otthonunkban.
Miközben nagyban zajlik a klímaszerelők piacán a játékszabályok átírása, és egy új bürokratikus, széles jogkörrel felvértezett hivatal jöhet létre, a felcsúti polgármester személyesen is bevásárolta magát az egyik legjobb piaci szereplőbe. Mellette jön a Közgép-pótlóként számon tartott Duna Aszfalt is.
Egy átlagos osztrák háztartási éves energiafogyasztásának megfelelő mennyiségű áramot sikerült megspórolni az energiatakarékos villamossal, amelynek tavasszal fejezték be a tesztelését Bécsben – írja az Index egyebek mellett a Smart City Wien oldal beszámolója alapján. Az osztrák fővárosban közlekedő alacsonypadlós villamosok közül alakították az EcoTram nevű járművet, amelynek a hűtését, fűtését és szellőzését próbálták hatékonyabbá tenni.
Olyan szlovák teherautót állítottak meg a NAV pénzügyőrei, ami húst szállított, de nem működött a hűtőberendezése. A hússzállítmányt egy magyar vállalkozás vásárolta meg, jelöletlen volt.
A francia borok élvezeti értékét jelentősen, sőt döntően befolyásolja az ital hőmérséklete. Most megdőlt egy tabu.
Hogy csak zöldeket esznek-e, nem tudjuk. De hogy fújják, húzzák, pengetik, dobolnak velük, azt igen. A London Vegetable Orchestra (LVO) művészei zöldségekből alkotnak hangszereket, amelyekkel ismert művek "zöld" változatát adják elő.
A múlt hétvégén elromlott a hűtőberendezés a budapesti János kórház patológiáján, ott, ahol a holttesteket tárolják. A rendszert a kórház szerint hétfőre már megjavították, a hét közepén a kórház kérésére átfogó ellenőrzést végeztek a szakemberek.